Kirner A. Bertalan: A békési vásár (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 55-57. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

májú kalapokat kellett készíteni. Sokféle ember volt Békésen. Voltak: gazdák, szegények, szolgák. Parasztok, urak, iparosok, hivatalbéliek, szegények és jobbmódú tisztviselők. Bírák, tanárok, tanítók. Erdészek, gazdatisztek, kasznárok, kereskedők. Pásztorok közt: kanászok, kondások, csikósok, juhászok, csordások.' Béres gazdák, számadók, kocsisok, őrök. Grófi udvarbeliek, parádés-grófi kocsisok, juhászok, csordások. Voltak aztán egyházi hivatalú, vagy községi tisztviselők is. Például bíró, városgazda, esküdt, pandúr, rendőr, aztán kurátor, presbiter. Ezen kívül volt akinek külön kalap formát kellett készíttetni egyéni ízlése miatt. Édesapám az egyik gyulai vásáron az uraság parádés kocsisának structollas, csüngős szalagú kalapot vállalt fel. Akkor nagy dolog volt az. Az uradalom kasznárja nála rendelte, mert más nem vállalta el. Mikor ez a parádéskocsiskalap, a megfelelő időre készen volt, egyéb szállítási alkalmatosság híján édesapám engem szemelt ki, a parádés kocsis kalapnak Dobozra szállítására. A kalap olyan tetszést aratott, hogy a. következő vásáron ismét jött a kasznár és hat pásztor kalapot rendelt az urasági embereknek. Később visszatért a béresgazdával fejmértékre. Nézzük tovább a vásár folyását. Jön egy bácsi a feleségével, kalapot venni. Rendesen köszön, parolázik. Volt-e már sok vevője Kirner úr? — kérdezi. Mert én is éppen azért jöttem. Vásárolni szeretnék. Lehet, mondja édesapám, van elég. — Van szemem én is látom! Adjon egy jó formát! — Ad édesapám egyet. Kettőt. Szentesi formájút. Ne ilyet, — mondja, hanem mást. Nagy szélűt, lehajthatósat. •— Adok. Egyet, kettőt, tessék felpróbálni. — Próbálgatja. Egyiket is másikat is. Kéri a tükröt. Nézegeti magát benne. Hol erről — hol másfelölről. Édesapám közben mást szolgál ki. Egy legényt. Az öreg Sajti uram! — így mondja édesapám, nem tud választani. Más formát kér. Űjra válogat. Majd megint az elsőket próbálja. Húzogatja. Ez jó volna, de nagynak találom. Ismét próbálja az elsők másodikját, de az meg csak a fején áll. —• Na nézd csak hé! — szól a feleségének. Az feleli: Nem jó, kicsi. — Ismét felteszi a másikat. Igazítja egyszer balról, aztán jobbról. De csak leteszi. Nagynak találja. Visszaveszi a kisebbiket. Pedig az egy