Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)
III. A dél-alföldi betyárvilág eseménytörténete és a híresebb betyárok
A francia háborúk vége felé verődött össze az egyik legkiemelkedőbb alföldi betyárvezér, Zöld Marci bandája is. A Petőfi által megénekelt, híres szegénylegény katonaszökevény volt, társai (pl. a Vörösmarty versében is emlegetett Becskereki másnéven Palatinszky) is legnagyobb részben. Zöld Marci és bandája többször elkalandozott a mi vidékünkre is, amíg 1816 végén árulás következtében el nem fogták őket. 18 A hazai feudalizmus 1820 után egyre élesebben kibontakozó válsága idején ismét nagyobb mértékben lobbant fel a. betyárvilág, elsősorban a parasztság fokozódó elnyomorodása és viszonylagos munkanélküliségének megnövekedése miatt. 1825ben különösen Szentes környékén állott gyenge lábon a „közbátorság", de Vásárhelyen sem volt jobb a helyzet, számtalan lopás, jószágelhajtás, rablás fordult elő. 19 Csongrád megye 16 pandúrral többet alkalmazott, 20 de ennek sem lehetett számottevő eredménye. Vásárhelyen Berhidai Keresztes József személyében városi főkapitányi címmel, külön teljhatalmú biztost neveztek ki (1825) a betyárvilág letörésére, 21 a drákói szigorúsággal megvalósított rendszabályok mégis csak viszonylagos eredménnyel jártak. 1831-ben a nádor Békés és Csongrád megyék területére — nyilván elsősorban a parasztmegmozdulásoktól való félelmében — rögtönítélő bíráskodást vezetett be. 1834-ben Csongrádban még szigorúbb közbiztonsági szabályrendeletet adtak ki, amely szerint még „ . .. a betyárkodásra és elfásulásra ingerlő, nagykarimájú és 6 hüvelyket felülhaladó kalapoknak nemcsak hordása, de árulása is ... " tilalom alá esett. 22 1834-ben kötötték föl a szabadságharc előtti évek egyik neves betyárját, Sándor Sándort Vásárhelyen. 23 A statáriumot évenként kihirdették, 2 ' 1 a betyárvilág folytonossága azonban megmaradt, hiszen az alapvető, kiváltó okok változatlanul fennállottak. Békés megye, mint már előbb és évtizedek múlva is, állandóan Csongrá18. Szántó Imre: i. m. (Zöld Marci) 482—489. 19. Zsilinszky i. m. III. köt. 97. 20. Uott. II. köt 264. 21. Szeremlei i. m. III. köt. 459. 22. Zsilinszky i. m. II. köt. 100—101. 23. Szeremlei i. m. IV. 449. 24. Pl. Gyulai Ali. Levéltár. Békés vm. közgy. jkv. 1837. 2374. tétel.