Dankó Imre: A gyulai fazekasság (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 48-49. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

A céh megszűnte után a céh életet, hagyományokat továbbélték és például a céhládát, a privilégiumot gondosan őrizték és továbbadták. Igen beszédes bejegyzés erről a számadáskönyvben az utolsó ládaátadási jegyzőkönyv, amely így szól: „Jegyzőkönyv, mely fel vétetett Gyulán 1917 év Decz. hó 26-án. Jelen voltak: Kovács Mihály, Kelemen Miklós, Sell József, özv. Aggod Györgyné. Tárgy: a régi czéh láda összes irataival együtt a szokásba vettek szerint Volent Pál elhalálozásával a legidősebb iparos társunk Kelemen Miklós, annak megőrzésével megbízatik. Pénz a ládában nem volt. Ezen határozat felolvastatott és egyhangúlag elfogadtatott. Kelt Gyulán 1917 decz. 26-án. Kelemen Miklós s. k. — Sell József s. k. — Kovács Mihály s. k. — özv. Aggod Györgyné s. k." (18). Kétségtelen, hogy ez a céh-továbbélés is erősítette őket a külső egységes megjelenésben, fellépésben. Ezzel a külső egységükkel kivívták a többi iparos megbecsülését. A megbecsülést csak fokozta az a körülmény, hogy a fazekasok nagy perét az egész iparosság kissé a magáénak is érezte az úri közigazgatás, a város ellenében. A gyulai fazekasság ilyen patriarchális körülmények között bármily nagy mennyiségben termelt is és hiába volt munkája kimondottan árutermelő jellegű, mindvégig megmaradt a parasztipar szintjén. Ezért nem beszélhetünk vele kapcsolatosan olyan természetű munkáséletről vagy különösen munkásmozgalomról sem, mint amilyet több gyulai mesterségnél, ha csak csiráiban is, de tapasztalni lehet. A CSERÉPEDÉNY GYULÁN A cserépedény akkor volt nálunk virágjában — mondja Gombkötő Jánosné adatközlőm — amikor még nem igen voltak plattos tűzhelyek, hanem a kemenceszájban, a padkán meg bent a kemencében főztek, melegítettek az asszonyok. Nem is igen volt másféle edény, de a cserépfélében aztán igazán lehetett válogatni. Régen piacokon a Winkler » patika során, vásárokon pedig a Bonyhádi úton rakodtak ki a fazekasok. A piacokon csak gyulai fazekasok árultak, de a vásárokon mindenféle fazekast meg lehetett találni. Mindig igen sok oláh edényt lehetett venni a vásárokon. Az oláh edényesek Kerpenyétből, Sonkolyosról, Tenke tá» járói jöttek és oláh edényeseknek hívták őket, ha magyarok voltak is. A tót edényesek pedig valahonnan felülről jöttek. Oláh edényt csak az oláh edényesek árultak, csak azoktól lehetett olyat venni, mert ha az ugyanolyant idevalósi vagy békési fazekasoktól vették meg már nem nevezték oláh edénynek. Egészen másként volt azonban a tót edényekkel. A mázatlan korsót, fazekat, köcsögöt akárkitől vették is csak tót 18. Számadássá... i. m.