Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

III. Áruk és árusok a gyulai vásárokon

sátor és ponyvasátor. A deszkasátor állandóbb jellegű volt, és inkább a helyi kocsmárosok emelték. A ponyvasátorok kisebbek is voltak, és nem is várták ki esetleg a vásár egész tartamát, hanem csak a legforgalmasabb napokra ütötték fel. Legtöbbjük vidéki lacikonyhás vagy kocsmáros volt. A sátrak elején volt a kapu. A kapu elejénél hatalmas nagy asztal állott, alatta hordókkal. Ezen az asztalon mérték a bort, a sört, a pálinkát. Benn a sátorban hosszan egymás mellett kecskelábú asztalok voltak fölállítva, padokkal mindkét oldalukon. Az álló vendég a kapunál levő asztalnál ivott, de a betérő vendég bement a sátorba, letelepedett a padra és odarendelte az italt, meg az ennivalót. A kapuban álló nagy asztal mellett egy vagy két hatalmas csikósparhet, mellette pedig egy ágasokról lógó bogrács állott, amiben a jó paprikáshús főtt. A csikósparheten lábasokban, tepsiben sült a cigánypecsenye, a hurka, a kolbász és sült a friss hájból, szalonnából a tepertő is. A lacikonyhások, a pecsenyesütök, a kocsmárosok jó bőven bántak a fűszerrel, mert a jelhagy mázott kolbász, pecsenye, a jól megpaprikázott kolbász, a sülő töpörtyű igen ingerlő szagokat terjesztett, és beszédes cégére volt a sátornak. A tűzhelyektől meg az asztaltól a sátor belsejébe kiszolgáló fehérnépek hordták az enni- meg innivalót — leginkább a kocsmáros felesége, lánya, rokonsága. A sátrakban, a lacikonyhákban kenyeret is adtak, ha kért a vendég, de legtöbbje nem szükségelte, mert a kenyérsütő asszonyoktól már előzőleg megvette a cipót vagy hazulról hozott a szőrtarisznyában kenyeret. A tarisznya elengedhetetlen kelléke volt a vásározó embernek, még bizony az uradalmi tisztség se vetette meg. Nem egy kasznár vagy ispán úr ugyanúgy feltarisznyázott odahaza, mint az útra készülő hajcsár vagy a vásározó gazda. A felszolgált ételhez evőeszközt se igen adtak. Kést különben se lett volna szabad ilyen helyen kézbeadni, villára meg éppenséggel nem volt szükség. A szép, virágosra festett cserép- meg kőtányérokon, vagy esztergályozott fatányérokon, a módosabb]ának olykor-olykor néha cintányéron is tálalták az ételt, amit aztán az a csizmaszárból elővett bicskával, mes a tarisznyából előkerült kenyérrel szépen el is fogyasztott. Egyedül a gulyásoshoz adtak kanalat. A sátrakban a nagy forgalomra kellően felkészültek. Kora hajnalban már szétöntötték a fütyülőkbe a pálinkát. Sok bort is szétosztottak a me^zelyes. meg az iccés kancsókba, orosokba. A sert is előkészítették s utánpótlásról is gondoskodtak. Téli vásárkor a tartalék hordó-borokat a esiDÓsoarhet. meg a bogrács közelébe állították, nyáron pedig árnyékba helyezlek és ieeet tettek rá. Legtöbbször az asztal alatt tartották a hordókat nyárban, ide került a jeeesdézsa is. A larikonvhák. kocsmasátrak túlságosan nem reklámozták magukat. Mindegyikük kitűzte ugyan sátorkapuia elé a cégért: a kocsmák ffvaluforffáes-kötpppt vapv egy kis hordót a lacikonvhák és sütögetők oedig bádogtensit vagv szintén gyaluforcfács-köteget. Legtöbbjüknek cégtábláia is volt. Ki volt rá ím B tulajdonos neve és az, hogy hova való. A vásározók azon-