Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

III. Áruk és árusok a gyulai vásárokon

ban keveset törődtek a cégérrel és a kiírással, hagyományosan is­merték a kocsmárosokat, lacikonyhásokat és sütögetőket. Tudták, hogy melyik kocsmáros milyen bort mér, hol, melyik sátorban, mi­lyen íze van a lacipecsenyének, hogyan csinálják és mennyiért adják a sültkolbászt, hol legjobb a paprikáshús. A legtöbb sátorban gyulai és Gyula környéki bort mértek. Ezek azonban elég gyönge minősé­gűek voltak. A vásározók inkább megkeresték az Arad hegyaljai, kü­lönösen pedig a csatári borokat mérő sátrakat. A pálinka sem volt egyforma. A Belényes vidékéről hozott szilvapálinka volt a legkere­settebb. Oláh pájinkának is nevezték. A sör inkább csak nyárban fo­gyott, de akkor megkövetelték, hogy hideg legyen. Ügy a 70-es éve­kig körülbelül, a mézeskalácsosoknál méhsert is lehetett kapni, sőt magánosok is árulták, de aztán teljesen eltűnt. Különösen a nyári vásárok voltak tele vízárus öregasszonyokkal és gyerekekkel. Egy­egy vászonkorsót vagy bádogot a karjukra öltve meg egy csuprot a kezükben tartva járták a vásárt és kínálták a vizet: „hideg a vizem! hideg a vizem!", vagy ha hosszabban kínálták: „friss vizet igyanak, jó hideget!". Ha a regálé bérlő bora, söre nem volt megfelelő, hetekig elvitáz­gattak rajta, és még újságcikk is lett belőle, mint 1872-ben is a kis­asszony-napi vásár után. „Regálé bérlőnk — írja a felháborodott vá­sározó —a vásár folyama alatt megmutatta azt, hogy ő az úr min­denki torka felett Gyulán, és a ki szomjas, annak okvetlen azt kell inni, a mit az ő nagylelkűsége mér. — A ser savanyú romlott volt. hogy minden jó lélek az első korty után dicsérte az urat; ennek azon­ban koránt sem ő bérlősége az oka, hanem a közönség, miért nem itta addig, míg jó volt? és minek engedte megromlani? A huszonnégy krajcáros pedig valódi bicskanyitogató volt, ez különben most is az. ennek meg az úristen az oka, miért adott savanyú bort? Hogy pedig mindezek oly szép és ékes rendben vannak, dicsértessék mindezekért az arra hivatott közegek körültekintő buzgósága''. 76 Külön kell még szólni a sütögetőkről egy keveset, mert talán egyetlen vásárban sem lehetett annyit találni, mint Gyulán. Legtöbb je a külsővásártéren ütötte fel a sátorfáját, de mindenütt másutt is megtalálhatók voltak, öreg üstház, rajta hatalmas tepsi volt felsze­relésük lényege. Jó időben legtöbbjének sátora sem volt, a katlan mellett egy asztal meg két lóca volt berendezésnek. De bizony sokuk­nál még ez is hiányzott! Aki vett valamit, szépen állva megette; sok­szor tovább is ment rögtön. A sütögetők általában asszonyok voltak. Jó előre fölkészültek a vásárokra, piacokra. Levágtak egy-két süldőt, libát-kacsát bontottak; kolbászt, hurkát készítettek. A vásáron aztán kipakoltak. Sütötték a finom pecsenyét, a jófajta oldalast, a kolbászt, a hurkát, a liba-kacsamáiat, combot, koldusernyőjét. Kipirulva for­golódtak a katlan körül. Nagy sütögető villával forgatták a zsírban a 76 Békés IV. (1872) sept. 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom