Bertalan Ágnes: Asszonyok, lányok Biharugrán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 42-43. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

hogy éppen úgy terjed a jó, a szép, mint a silány, giccses darab, v.agy később a ponyva. Nem volt aki kiválogassa nekik, hogy helyre segítsen tenni bennük fogalmat, szépséget. És ez az összegabalyodott világ vagy belemerítette az asszonyt a ponyvaolvasásba, ami könynyű, s kirepít a sárból, mindent megoldva kap benne, vagy másik részről, elolvasta, hogy az idő teljék vasárnaponként, s utána üres a lélek, mert... „semmi vágyat nem kelt bennem. Nem is gondolok rá, úgysem érem el soha. A miénk csak a munka". De ez azt is jelenti, hogy a giccs nyomtalanul eltűnik, kihull, s ami nemes, a munka himnuszává nemesedik ,a lélekben. S ez a jobbik eset is, mert ha nem is tudja felcserélni olvasmányait — nem sokat olvas úgysem — de legalább nem fertőzi meg sem kívánsággal, sem ábrándokkal, sem meg nem hatja a giccs-tragédia, vagy limonádéöröm, mert azt mondja: „úgysehi igaz". (Egy középkorú asszony sokat járt egy Ugrán lakó nyugalmazott ezredesékhez. A méltóságos asszony egyszer egy nagy könyvet olvasott, mikor odament. — Olvassa el. Marikám. Ez Kína történelme. — Olvassík a fene, méltóságos asszony. Csak belenéztem aztán., ment a. hajó, tele volt romlott ennivalóval. Kihajigálták a kínáknak, azok kapkodták... Mit érdekel engem az a bolond világ?") A mai, 14—23—24 éves korig a lányok, fiatalasszonyok életében a könyv egészen másképpen alakult. A nyolcosztályos iskola nemcsak írni-olvasni tanította meg őket, de elvitték magukkal az igazi irodalom szeretetét is. És ez nagyon szép és megnyugtató valami. A 20 éves kis fiatalasszony, akinek meg van a szép, barna kontya, karonülő kisfia, a ház, kert, a mező munkája, a kartonkötő és baboskendő, emellé kapta útitársnak az életében a szép könyv szeretetét. Arany János verséből idéz, s a 15 éves kislány ismeri Stendhal Vörös és Fekete-jét, Móricz Boldog emberét, Nexő Szürke fényét, Szabó Pál Talpalatnyi földjét, Jókai Fekete gyémántok-ját. Arany k

s Petőfit, hogy csak a legfontosabból mondjunk párat. S a valamikori Olvasókör könyvei — 1800 darab — szétszóródott a faluban, örök körforgásban vannak, egyik háztól vándorol a másikig. A 20 éves fiatalasszony, ha megy a hajnali kertben, szembe a felkelő nappal, s az eltűnt mocsári erdők helyéSa sorakozó búzakeresztekkel, a Nyugtalan élet lobogó hajnalai beleolvadnak az igazi hajnalba... „Milyen szép! Mint az életben. Vagy azt is mondhatnám, hogy: Milyen szép! Mint a regényben!" így vall a könyvről. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy most már mind az 1206 leány és asszony, akik a faluban élnek, kivétel nélkül mind olvasnak. De nagy többségük igen, s a nemolvasók, akarva, nem akarva, megismerik a könyvet — elbeszélésekből, az esténkénti tanyázáSoknál. Egy-egy esemény, történet közszájon forog, mondás lesz belőle. Egy boglyázáskor történt, hogy rettentő kalja lett a boglya. Arra megy egy ember, megáll, nézi: Na hallod, az olyan Páskujné-boglyaf (Célozva a Talpaltnyi föld Páskujné figurájára.) Hogy a régi népkönyvtár és iskolai könyvtár felbomlott, s a köny-