Bertalan Ágnes: Asszonyok, lányok Biharugrán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 42-43. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

hogy a lányokkal kevesebbet foglalkoztak. Egyik asszony így meséli: „Ötödik osztályba jártam, aztán azt mondja a tanító úr apámnak: Ó, Kiss szomszéd, hagyja már el ez a nagylány az iskolát. „Úgysem lesz ebből képviselő") megszerettette velük a fákat, megtanította oltani, szemzeni a fiúkat, az akkori gazdálkodás rendjét oktatni és nem utolsó sorban próbálta megfogalmazni számukra, hogy mi az otthon, a falu, a haza, a munkaerkölcs s mi a betű kívül az iskolán. Olyan generáció nőtt ki a kezük alól, ami a későbbi falu életének rendjében nagy befolyást gyakorolt. Ebben az időben kezdték a váradi piacokról haza hordani a könyveket. Addig a Biblián, s egy-két imádságos könyvön kívül a kalendárium volt az általános nagy olvasás alapja, most levándorolt a faluba Gorkij, Dosztojevszkij, Jókai, Mikszáth. Addig Petőfit ismerték, verseit olvasták, az „olvasó emberek", a tömegben, főképpen az asszonyokban pedig Csokonai neve élt. Nem lehet nyomon követni, hogy honnan került a tájra az a hiedelem, hogy: leesett az égből a Csokonai írás, veszedelem éri a falut. De hogy mit tartalmazott az az írás, nem tudjuk. Érdemes lenne végig követni azt a szellemi megmozdulást, az első Olvasókörtől az Ifjúsági Egyesületig, de hát ez az emberek útja. Az asszonyok ebben az időben még nem olvasták, csak a Bibliát, azt később is szerették^ különösen az Ószövetséget. A Biblia kivétel nélkül minden háznál meg van, amelynek is a mestergerenda volt a tartó helye. Ma a kaszlifiókba került. Olvasó emberek bevallása szerint elmondták az asszonyoknak — nem mindegyik azért. Mert olyan ember is akad, aki nem engedte a lányát olvasni. Ne tanulja meg! azt mondta, pedig ő háromszor olvasta el a Bibliát, csillagászati könyveket böngészett, s történelmi könyveket, — mindig, amit olvastak. Az asszonyokban mese lesz hát a regénybeli történet, a névtelen sorsok bonyolódnak s megtöltik az estét, s a ráérő idejét. De olyan messze is maradnak, mint a mese világa. Ennél sokkal kézzelfoghatóbb és izgalmasabb, mikor jönnek a kutyabőrdudások, ezek a hegyekből leereszkedő pásztoremberek. Megállnak az utcasorokon, a kutyabőr duzzad, nekiveselkedik, mintha éppen most akarna átugrani valami kerítésen, s sípoló, hangos zajjal püfögi a ritmust. Az asszonyok kitódulnak, a gyermekek összeszaladnak, s hallgatják. Tányér liszt, 1 tojás, pár cső tengeri, kenyér, kerül elő a kötők alól. A nóta idegen, az emberek is idegenek, de elhozták magukkal a hegyek világát, az ottani élet zord lüktetését. Nem kisebb az izgalom, ha Márton Margit, a kéregető jön, akinek fekete szemüvege van, s jöttén rágják a kutyák a kerítést. Márton Margitnak nem azt mondják, hogy: jön a „kúdús"; mindig a nevén nevezték. S Márton Margit énekelt: „Felemeli Kádár szemeit az égre, Mondván: jöjj el Isten én segítségemre..." így hozta be a faluba egy kéregető a Kádár-vitéz énekét. De hozták a távoli világ színeit a sonkolyos-ember, az újságárus Váradról, végig ment a falun, s kiabálta az újságot, eladta, aztán eltűnt. Jött