Bertalan Ágnes: Asszonyok, lányok Biharugrán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 42-43. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

I. A TÁJ TÖRTÉNELME A történelem vihara úgy száguldott végig mindenkor ezen a tájon, mint valami szélesmedrű, sebes folyó. Fent ragyogás és egyhangú muzsika a sodrás zenéje, csak lent a mély háborog, örvények vájják a mélységet, a homok folyton-folyvást változtatja helyét, s ezzel a folyó medrét. Fent száguld a víz, hordja a szemetet, virágszirmot, de éppen úgy visz hullát, vagy foszló állattetemet s a fűzfák belemártogatják a szélben gallyaikat. Csillagok. ringanak a vizek hátán csendes éjjeleken, fényt táncoltat az augusztusi dél s a víz mélye éli az életét, külön, függetlenül mindettől s mossa a partot, hordja a homokot, rakja az iszapot, s mindig, mindig háborog... Ilyenféle gondolatok borítják el az embert, amíg keresi, kutatja a táj, s benne a falu történelmét a végtelen nagy Időben, amelynek útját mindenkor nagy küzdelmek és szenvedések jelzik. De amit csak a Sebes-Körözs sokágú, homokos medrébe s az utódok emlékezetébe vájt az idő. A mocsár világából kiemelkedő hét halomba, amelyek ma is, mint egyetlen magaslat, megvannak a falu határában. Küzdelem a földdel, vizekkel, ellenséggel, a kis közösség létezéséért, évszázadokon át nyugtalan mozgásban tartja a tájat, a falut. S ebben a mozgásban, mint mélyedést kereső víz, olyan nyugtalanul keresi újra és újra helyét a falu és az ember. A hontalanság otthontkereső küzdelmében kemény és büszke embert kovácsolt a népből a történelem és az idő. De egyben erős és szinte megbonthatatlan közösségbe verte, amely közösség élte életét a hatalmak és uraságok alatt, törvényei mindenkor a hagyományok törvénye s a társadalmi fejlődés mindig csak felszínén érinti az emberi lélek mélységét, hitét, évszázadokon át. Hogy a mai falut megmutathassam, s benne az asszonyok életét, röviden el kell mondanom a kevés fellelhető, írott hagyományokat és a még ma is közszájon forgó elbeszéléseket a falu régi történelméről, szokásairól, hitéről.