Czeglédi Imre: Munkácsy Gyulán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 41. Gyula, 1963)

— Magából talán más is lehet, mint asztalos. Miska nem értette, mire gondol a mester. — De mi legyek más? — kérdezte. — Nem szeretne festő lenni? A kérdés meglepte. Festő! Festő! örökké erre vágyott, s most ez az ismeretlen mester felkínálja neki álmai tündérvárát. — Szeretnék bíz én — válaszolta bátortalanul. — No, hát kísértse meg; jöjjön hozzám, mikor ideje van; nálam, az én felügyeletem alatt rajzolhat, amennyit tetszik.

19 Miskát végtelen boldogság fogta el. íme egy ember, aki festőt akar nevelni belőle, aki nem küldi el, ha a mutató az óra végét jelzi, aki mindig szívesen fogadja és egész nap együtt dolgozhat vele. Nagybátyjának nem mondta meg nemvárt szerencséjét, s másnap már be is költözött Szamossy műtermébe. Ettől kezdve mindig ott tartózkodott, ha betegsége engedte. Jobb kezekbe nem is kerülhetett volna. Igaz, mestere sem volt nagy tehetség, de lelkiismeretes ember, aki ismerte a művészek feladatát: átadni az utódoknak mindazt, amit magának megszerzett. 35 éves volt ekkor Szamossy, még nőtlenember. Előbb papnak készült, de a szabadságharc kitörésekor otthagyta a bécsi papneveldét, és honvédnek állt be. A szabadságharc bukása után Bécsbe ment tanulni az ottani festőiskolába, majd Olaszországba utazott, hogy a festészet szülőhazájában tanulmányozza a régi itáliai mesterek művészetét. Itt vált a festészet lelkiismeretes képviselőjévé, „széles látókörű, józan ítéletű. nagyon fejlett ízlésű" emberré.'

20 Olaszországból hazatérve hívták meg a Wenckheim-kastélyba, s így került 1861 tavaszán Gyulára. A kastélyban hosszú ideig tartó munkára számított. Megszokta a vándorfestők változatos életét, a változó környezetet és a baráti kör új meg új csoportjait, melyet — ha nem akart elvonultan élni — magának kellett kialakítani. Ezért tartja kötelességének e gyulai festőkolléga felkeresését. Miska felfedezése örömet jelentett számára; felismerte ritka művésztehetségét, s az árva fiú csendes magatartása, a festészet iránti rajongása annyira megnyerte tetszését, hogy maga mellé fogadta. Együtt dolgoztak hát a kastélyban: mester és tanítvány. Miska zavartalanul élhetett volna, ha nem kísértette volna örökké az a gondolat, hogy felgyógyulása esetében vissza kell térnie az asztalosmesterséghez. — Dehogy kell — felelte Szamossy. — Hiszen olyan ügyes és tehetséges, hogy többre viszi, mint egy asztalos!... 19. Munkácsy 1879-es önéletrajzából. Szamossy később, mikor Munkácsy már híres festővé vált, megfestette ezt a jelenetet: A mester képekkel teleaggatott műteremben fogadja a fiatal Munkácsyt, és érdeklődéssel szemléli a rajzokat. A festményről csak egy, a nyolcvanas években készült fénykép maradt meg. (Közli: Magyar Művészet 1938. 353. lap). 20. Takács: Jegyzetek Munkácsy ifjúságához. Szépművészeti Múzeum Évkönyve 1924. III. 88—89. lap).