Czeglédi Imre: Munkácsy Gyulán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 41. Gyula, 1963)

— Ezzel a mondattal dőlt el sorsom — vallja Munkácsy. Szamossy bíztatása önbizalmat adott neki, elmúlt a hónapok óta tartó félelme, s egyelőre senkitől sem zavartatva szívvel-lélekkel a festészetnek élt. Alig néhány hetet lehetett Szamossynál, amikor új művészbarát jelentkezett a műteremben: Odry Lehel, a festészet iránt érdeklődő vándorszínész. 1861 tavaszán érkezett Gyulára Horváth György színigazgató társulatával. Szabad idejében szívesen festegetett, s Szamossyt megismerve, megkérte, hogy gyulai tartózkodása idején irányítaná előrehaladását a festészetben. Szamossynak tetszett az ajánlat, s magával vitte a kastélyba. Ettől kezdve, három hónapon át, minden délután együtt voltak, s ha ideje engedte, délelőtt is felkereste a műtermet. Itt ismerte meg Munkácsyt, és 1908-ban megírt visszaemlékezésében aprólékos gonddal írja le együttlétük közös emlékeit. Miska a kezdet kezdetén tartott még. A műterem egy távoleső szögletében másolgatta a kapott mintákat. Ha készen volt, új feladatot kapott mesterétől. Odry, Paolo Veronese egy tanulmány fejét festette, â mester pedig bámulatos ügyességgel másolta a családi képeket. A két tanítvány gyakran megcsodálta a mester ügyességét, s hol egyik, hol másik jelent meg Szamossy háta mögött, elragadtatással szemlélve Szamossy munkáját. Néha egymás munkáját nézték meg. Szamossy néha felállt, megnézte a Miska rajzát, majd Odry festményét, s néhány megjegyzéssel illette munkájukat. Miska nagy szorgalommal másolgatta a mintákat, de aztán az történt vele is, ami minden művésznövendéknél előbb-utóbb bekövetkezik: unta a rajzgyakorlatok egyhangúságát, a csak technikai feladatokat. Az alkotásvágy — amely a festészethez vonzotta — nem elégszik meg szolgai másolatokkal, az igazi öröm mindig csak az önálló gondolatok több-kevesebb sikerrel való kifejezésében található meg. Ahogy elnézte a nagybátyja lakásán lévő metszeteket, arra gondolt, hogy azok nem másolatok, hanem a művész eredeti munkái. Elhatározta, hogy ő sem csinál szolgai másolatokat. Nappal tovább végezte a rábízott feladatokat, este azonban megpróbált önállóan dolgozni. Papírt, ceruzát fogott, s rajzolt természet után. Lerajzolta a szolgálót, a házat az utcasarkon, a szomszéd susztert, amint felolvas a családnak. Néhány vázlatát megmutatta Szamossynak is. A mester egyik ámulatból a másikba esett. Máskor nagy csatakép rajzolásához fogott. A műterem sarkában régi történelmi könyvek hevertek. Szamossytól elkérte a könyvek történelmi csatákat illusztráló képeit, s otthon egy nagy ív papirosra úgy rajzolta át a csaták harcosait, hogy egy egészen új kompozíciót állított össze. Lassú, türelmes munka volt, eltartott egy egész hétig is. Bizony, kissé baj volt az arányokkal. A csatakép közepén ágaskodó paripán egy harcos vagdalkozott, de minden igye-