Katona Imre: Parasztságunk életének átalakulása (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 37-38. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)

érdekeik veszélyeztetése nélkül szabad időt tudtak áldozni, most nincs az az irodalmi, tudományos vagy egyéb téma, amelyre — természetesen a legnagyobb munkák idejét kivéve — kellő számú őszinte érdeklődőt ne lehetne toborozni! Míg korábban a puszta létfenntartáson kívül minden egyéb jövedelmet elnyelt a föld szörnyű torka, ma már a parasztok magukra költenek, mernek és egyre jobban tudnak is kultúráltan élni. (Erről alább részletesen fogok szólani.) Egy csapásra megszűnt a jussért vívott ádáz harc, amely az elmúlt évtizedek során beteges elfajulásában még tömeges mérgezésekre, tehát az örökösök láb alól való eltételére is vezethetett. Nem kell félni többé a vagyon elaprózódásától, megszűnt az egyke gazdasági alapja. — Igaz, hogy ez önmagában nem bizonyult elegendőnek a nagyobb népszaporodáshoz —. Valóban nincsenek többé egymással szembe álló paraszti csoportok. Ma már nem a holdak száma, hanem a munka s a hozzáértés jelöli ki az egyén helyét a társadalomban és nincs többé áttörhetetlen válaszfal sehol. Am mindez manapság, — újra csak hangsúlyozzuk, — még inkább forma és lehetőség, a tartalommal való kitöltés szorgos aprómunkája — tehát a dolog neheze! — hátra van. A parasztokon múlik, hogy élni tudnak-e a történelem adta lehetőségekkel! Minden jó reményünk megvan rá, hogy igen. Ismét csak felvetődhetik a következő önkéntelen kérdés: ha enynyi vesződséggel és szemmellátható kezdeti anyagi hátrányokkal is jár a szövetkezet, miért kell ezt a formát választani? Biztos út-e az, amelyre most lépett a magyar paraszt? A végső felelet az előbb mondottakból adódik: egy eddig jóformán kiúttalan „fejlődésből" végre meg kellett találni a megfelelő kiutat, különben a stagnálás nemzedékek hosszú során át eltarthatott volna. Jelen viszonyaink között törvényszerűen ez az út kínálkozott, amelynek elején a termelékenység valóban nem mindenben kielégítő ugyan, de középső szakaszán — ezt régebbi, jó szövetkezeteink példájából is állíthatjuk — már igen, és ami a legfőbb: ez a forma korlátlanul fejleszthető. Adva van tehát a mód, ahogyan eddigi lemaradásunkat egy elszánt lendülettel és azt követően szívós szorgalommal behozhatjuk. Humánus és szociális viszonyok között jön létre egy olyan társadalmi jellegű birtokkoncentráció, amilyennel tőkés magántulajdoni viszonyok között a parasztoknak rettegve kell szembenézniök. A paraszti kultúra átalakulása. Nem kétséges tehát, hogy valami új kezdődött magyar földön: a parasztság egész életformája, műveltsége, tudata is átalakul. E kissé talán részletező történelmi, társadalmi, gazdasági fejlődésrajz után legalább ennyire tanulságos annak a parasztkultúrának felvázolása, amely a feudalizmusban ölti magára az általunk legtipikusabban parasztinak tartott jegyeit és a magyar fejlődésből következően