Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

De a nagy óriás elkezdett fenyegetődzni, hogy rálíp csakugyan. Hát összevesztek magyarul mondva, és a fiú odacsapott az óriásnak a lába szárára, ezzel csakugyan elverte benne az inakat, hogy meg­tántorodott a nagy óriás, belevágódott hanyatt abba a patakba. A fiatalember meg keresztülszaladt a nagy óriás testin. Oszt megin­dult ott a hegyek közt menni. A nagy óriás nem tudott. Elvágta karddal a lábát, az ereket, ahogy odavágott neki a karddal. Hát uram-teremtőm, egyszer aztán megrémült a fiatalember. Hat óriás nagy ember, de olyan nagynak képzelje el, aki nem hal­lotta ezeket az óriásokat, milyenek vótak azok, hogy olyan nagy szeme vót egyik szeme egy embernek, ezelőtt, mikor lóval vontattak, egy-egy szűrű. Olyan nagy vót. Hát a fiatalember elmondta, hogy hova megy. Világot próbálni megy. No, oszt az óriások nem sokat törődtek vélle, meg akarták híni ebédre, de űk olyan kűdarabokat vagy miket nyeltek le. Addig beszélgettek ott, addig beszélgettek, míg elaludtak a nagy óriások. Akkor elszökött onnan a fiatalember. Elhagyta űket. Mán egyszer annak az óriásnak be kellett vóna menni a határ­rul, amelyik őrizte ott a határokat, de hogy nem ment be, ment egy másik, hogy mi van vélle. mi nem. Amint meglátta, hogy a patakba benn fekszik hanyatt. Elma­gyarázta, hogy egy jó kis Babszemjankó-forma vót, olyan kicsinek látta az embert az az óriás, hogy az vágta el valahogyan a lábát. Kerestik is oszt a kis fiatalembert, de mán akkor az óriások or­szágán túl vót. Ment, mendegélt, majd egyszer egy erdőbe ahogyan megyén, ráesteledett. Jön az este. Mindenféle állatok bőgtek, böm­böltek, visítottak, fütyültek o'tt az erdőbe. Amint beesteledett, a fiú úgy tett, hogy ü nem hál itt. Fiit, va­lamilyen állat meg találja enni. Hanem megyén egísz íj jel inkább. Ahogy ott megyén, egy helyt, egy kis házat talál. Bekopog a házba. Majd a kopogásra megszólal egy asszony. Kinyitja az ajtót, hát látja az asszony, hogy egy fiatalember. — Hova járhatsz itt — aszondja —, drága fiam, hogy az én fiam téged nem találhatott meg, mert ha az megtalált vóna, így felfalt vóna, úgy felfalt vóna, így megevett vóna. Mert az én fiam ebbe az országba a háromfejű sárkány, és annak a birtokán nem is jár senki sem. Hanem most, fiam, azt mondta, hogy hun van, és nem is jön haza hamar. Itt van ez a kis tégely, ez a kis csupor. Ebbe sárkányzsír van. Kend meg magadat, oszt akkor egyetlen sárkány se árthat neked! Hanem rögtön eridj abba a világba! Eridj ki az országunkbúi! A fiú oszt csakugyan a tarisznyájába tette a kis csuprot, oszt elindult. Majd mikor már igen csak kiért abbúl az országbúi, hát ű megnézi azt a sárkányzsírt, hogy nézhet az ki, mint nézhet ki. Valami zsírfélét csakugyan látott a fiú a csuporba. Megyén osztán, mendegél. Akkor látja, hogy egy hegy ott forog. Nézi, hogy hát mán, hogy az atyaúristenbe lehet ez. Egy rucalábon forgott ott egy óriási nagy hegy. Körbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom