Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

gebbik fia a királynak, ezeket hallották, tudták, végtelen irigyek lettek. Megbeszélték egymással, hogy semmi áron se engedjík meg áztat, hogy az ű testvérjek hozza el a rikító madarat. Vót a királynak a hegyekben egy régi kastélya, és abban nem laktak, de az ajtók mindenek jók vótak rajta. És tudta a két fiatalember, hogyha jön a testvérjek haza, azon az úton jön, mert ott vannak ösvények csinálva, ilyen erdők között, csak ott tud jönni. Oszt űk kiálltak oda ahhoz a kastílyhoz esténként várni. Közben iskimentek, hogyha jön. Elhatározták magukba, hogy űk bezárják abba a kastílyba egy helyre a testvérjeket. Ük viszik haza a rikító madarat. Oszt akkor az övéké lesz a királyság. Nahát, hogy tőtt az idő, tőtt, majd egyszer a jósok megjósolták a királynak, hogy majd tán a mai nap folyamán meg is érkezik a fiatalember. A két idősebb királyfi kiment lesbe. Hát egyszer fennakad a szemük, szájuk, mikor látják, hogy egy ezüstszőrű paripa meg egy aranyszőrű paripa meg egy gyönyörű szőke nő közeledik a kastílyho, meg látták a fiú kezébe az aranykalickába a madarat. Nem tudták űk aztán, hogy az az a rikító madár vagy nem. Nem ismerték. Hát amikor odaérkeztek, a fiatalember mint testvérjeket fogadni akarta nagy örömmel. Leugrott a lovárúl, azok meg rögtön elkapták, a testvérjeket értve, oszt bele az ódon kastílyba egy helyre! Oszt rögtön zárták is rá az ajtót. Megfogták a kisasszonyt is. Be a másik szobába! Azt is bezárták. A két lovat meg bevitték ott egy istállóba. Bekötötték oda. A két fiúval pedig véllek vót egy vadászkutya. És a vadászkutyát agyonütötték, oszt a szívíbül, májábúl, tüdőjíbűl szedtek öszsze, meg vitték a kalickát is a madárral. Oszt elvitték haza az apjának, és azt mondták, hogy odamentek az erdőbe, ott tanálták. Valami vadállat szíjjeltépte a testvérjöket, meg ezt a részeit hagyta meg. Meg a kalickába ott vót ez a madár. Majd kiütött a krach a királyi palotába. Végtelen nagy bánat törtínt. Búsult a király végtelen. A kalickát oszt feltették a király szobájába, de a madár felborzolta a tollát, összehúzta magát, búsult. A király a jósokho fordult. A jósok mindjárt jósolták a királynak, hogy nem igaz, hogy valami vadállat szíjjeltépte a királyfit. Itt valahun a közelben van elrejtve, el van fogva. Az a rikító madár, az addig nem szólal meg, míg meg nem látja azt a fiatalembert, aki ütet hozta. No, oszt a király rögtön hívatta katonai főparancsnokát. Kiadta neki a parancsba, hogy rögtön a katonaságot riadóba, és az összes erdőt át kell füsülni, hegyeket, mindent megnézni, hogy nem-i megtalálják. Hát amint mennek a katonasággal, amint odaérnek ahhoz az ódon kastélyho, ahun annak előtte lakott a király, beszédet hallanak. Figyelmesek lesznek rá. Mennek oszt a katonaság oda, hát ott van a fiú egy szobában. Megtanálták. De kulcs nem vót osztán, hogy miSí