Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

A ján szerelmes lett bele végtelenül. Hát egyszer megjelenik a fiú a két lóval. Végtelen boldog lett a király. Azt mondta a király a fiatalembernek, hogy itt van a rikító madár a kalickával együtt, és elviheted. Ütravalót adok annyit, hogy haza tudjál jutni. Igen ám, de a fiúba is belenyilallott. A szíp ján. Hát mit kék csinálni, mit nem, hogy mondja meg, hogy nem. Majd amikor jönni akart a fiú el, a királylány azt mondta az apjának, hogy engedje meg, hogy vele jöjjön evvel a fiatalemberrel. A király hallani se akart rulla. Hát sírt a-ján. Akárhogy sírt, rimánkodott, nem engedte meg az apja, hogy vele jöjjön a mongol királyfival. A királyfi a kalickát felvette, oszt elindult vélle. Otthagyta a királyi palotát. Eszibe jutott egy csel. Még ű elhívja azt a tengerparti rókát. Belefútt a sípba. Hát megjelent. Mondja oszt a tengerparti rókának, hogy milyen baj van, hogy szerelmes lett a jánba. De szeretné azt a két lovat is. Nem lehetne azt megcsinálni, hogy ellopná tűle is. Meg a jánt is. Aszonta a tengerparti róka: — Hogyha ezt kívánod, még azt is megteszem! Hozhatod a kalickát, most már téged se lát senki! Engem se! Legelőször kilopjuk a lovat az istállóbul. A király, mikor megkapta azt a gyönyörű szép lovat, amilyen a világon nem vót senkinek, erre oszt az udvart teleállította katonasággal, hogy arra úgy kell ügyelni, hogy azt a világon'semmi bántódás ne érhesse. No, oszt a huncut tengerparti róka ment oda az istállóba. A két katonát rögtön lóvá csináta, odaállította a hellyire. A két lovat meg kihozta az utcára. Kastílybúl. Azt mondta a róka, hogy most mán menjünk be a jányér! A jány külön szobába vót. Nem ott, ahun az apja. Bementek, és a fiút visszaváltoztatta a róka, hogy újra látható vót. Megmondta a róka neki, hogy „mondd meg a jánnak, hogy ha kedve vón, írte jött, és mehet vélle. Viszik a lovat is. Lúháton mennek haza". A ján azt mondta, hogy kedve van menni, csakhát hogyan. Azt mondta neki a fiú, hogy ha akarod, azonnal elváltozunk úgy, hogy minket senki se lát. A ^óka is benn vót a szobába, csak az nem vót látható. A tengerparti róka azonnal megcsinálta, hogy a jánt elváltoztatta láthatatlanná, és kimentek, és felültek a két lúra. A fiú fogta a kalickát. A tengerparti róka mindkét lovat a- tengeren egyszerre keresztülhozta, mint a fiút hogy átalvitte. Akkor elbúcsúzott a fiútúl a róka. De azt mondta neki, hogy ha még valami baj lenne az úton, amíg az ű birtokán jár, addig ű mindig segítségire lesz, hogyha már az ű birtokát elhaladja, azután már nem rendelkezik vélle. Azután majd, ahogy tudnak, hazamennek. Igen ám, hosszú időbe telt az út. A királynak, amelyik elküldte a fiait, jósoltak neki a jósok, hogy mán útban van a fia. Meg nagy szerencsével jön. Nem is maga jön. Nőt is hoz magával. A két öre-