Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Haza is mentek, örömmel fogadta az apja űket, de máskülönben nem vót öröme, mer nem vitték el a rikító madarat. A fiúk elmondták, hogy bejárták a világot, miket láttak, miket nem, de a király végtelen bánatos vót a fiatalabbik gyermekéért. Hát avval mi lehet? Hun lehet? Pe még abban az időben nem vótak telefonok, meg rádiók, amivel hírt lehetett vóna adni valahunnan. Még abban az időben a postagalamb vót a legnagyobb hírvivő, az is csak oda, ahun már járt. Oda tudott visszamenni. A királynak vótak ilyen tudósai, akik jósolgattak. Azt jósolgatták a királynak, hogy itt il a kisebbik fia valahun a világon. Szerencsével is fog járni. Várta a király, várta, teltek az idők, teltek az évek ... Majd egyszer a fiatalabbik fiú ahogy megyén egy estefele egy óriási nagy erdő-hegyes vidéken, hát úgy tett, hogy akárhogy sietett, sehogy se ért ki ebből a. hegyes-erdős vidékből. Ott ráesteledett. Majd egyszer, még ment, még látott, úgy tett, majd ha nem lát, lefekszik. Már teljesen besötétedett, egyszer úgy tett, hogy itt senki sem lakik a világon sehun sem. Egyszer egy kis világosságot megpillantott a hegyes erdőben. Amint odamegy, látja, hogy egy kis ház van ott az erdőben. Bekopogtat illedelmesen, hát egy óriási vasorrú öregasszony kinyitja az ajtót. Meglátja a fiút, végtelen megijedt, hogy hun járhat ű ott, mer az ű fia a hétfejű sárkány. Az ű országába senki a világon nem teheti be a lábát, mert azt rögtön megeszi. — Rögtön gyere is, bújtassalak el, mert érzem, hogy mindjárt itthon lesz. Fölemelte oszt a padkát, oszt bebújtatta oda a fiatalembert. Hazamegy a hétfejű sárkány, mondja az anyjának: — Ki jár itt? Mi jár itt? Ilyen meg ilyen emberszagot érez. Az asszony aztán addig beszélgetett a fiának, hogy nincs itt senki, csak biztosan az ítélnek egy bizonyos szagát érzi, annyira történhetett, amit hát érzett. Megvacsorázott a hétfejű sárkány, és elment újra a birtokát őrizni. Elmondta ott a fiatalember az öregasszonynak, hogy mi járatban van, hogy a rikító madarat keresi, hogy nem-e tud valamit. Azt mondotta oszt az öregasszony, hogy soha az ű íletibe nem hallott a rikító madárról, hanem van az ő országjokon kívül egy tengerparti róka. Az, ha tud róla valamit. — Hanem fiam, egyebet nem tudok segíteni rajtad, neked adom ezt a kis sípot, oszt amikor odaérsz a tengerpartho, majd fújjál bele ebbe a sípba, és akkor ott a tengerparti róka megjelenik, és amit parancsolsz neki, megteszi. Majdnem mindent tud teljesíteni, az olyan nagy hatalommal rendelkezik. A fiú napok elteltével csakugyan odaért a tengerpartho. Széjjelnézett. Eszibe jutott oszt a síp. Belefújt a sípba, hát csakugyan ott terem a tengerparti róka előtte. Mindjárt férfihangon megszólal, hogy mi a kívánsága. Mondja aztán a fiú, hogy az apja azt ál-