Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

T Ü C-S ö K Vót egyszer egy szegény suszter. Otthon meg nagyon sok családja vót. Annyi gyermeke vót, mint a rosta fenekén a lyuk. Még eggyel több. Azt mondta a szegény suszter, hogy micsinájon ű ennyi gyerekkel, ű elmék, felakasztja magát, elpusztítja. Nem tud ű micsinálni, ennyi gyereknek nem tud ű kenyeret keresni. Ahogy megy a suszter, mendegél hetedhét országon túl, egyszer beér egy királyi városba. A királyi várba pedig ki vót írva, hogy egy tudóst ide felfogadnak. A kis suszter így gondolta, hogy íletibe ű még nem vót tudós. Hát kiadta most magát. A királykisasszonynak egy arany karikagyűrűje elveszett. Nem tudták, hogy hova lett. Hát egy tudósra vót szükség. Odament a suszter a királyi várhoz. A kapus kérdezte, hogy mi járatban vagy? Azt mondta, hogy ű tudós. Akkor — aszondja — szerencséd lesz, a király mindjárt megfogad. Egy aranygyűrű gyémánttal elveszett. Azt, aki megmondja, hogy hun van a gyűrű, a király hat véka arannyal megajándékozza! Hát ű tudós — aszondja a suszter. Azt mondta a király, hogy ha nem tudja megmondani, hogy hol a gyűrű, karóba huzatom, azonnal leveszem a nyakát! — Az én fejemet kezedbe ajánlom, én tudós vagyok, meg fogom mondani, de addig nem jósolok, míg nem eszek. — Rendben van — aszondja a király. A kis susztert, a kis prücsköt bezárták egy szobába. — Na — aszondja a kis prücsök, a suszter —, megnézem, hogy hányfélét hoznak enni. Ment a szobajány, hozza a levest. Aszondja: — Egy! Megijedt a szobajány. A gyűrűt hárman dugták el. Aszondja a szobajány: — Ez csakugyan tudós, hogy ezt tudja! Hát ű pedig számolta az ételt. Megyén a másik, a szakácsné: — Én viszem a paprikást! Megyén befelé. Aszondja a suszter: — Kettő! Megijedt a szakácsné: — Szent isten, csakugyan tudja! Most már tud mindent! Megyén be az inas. Nízzük meg, hogy mit mond. Aszondja: Itt van a három! Számolta az ítélt. Nem tudott az semmit. Megijedtek a tettesek. — Szent isten, a tudóssal intézzük el a gyűrűt! - Bemennek a suszterhez: — Tudós bácsi, mi loptuk el a kisaszszonyunk gyűrűjit. — Jó helyen jártok. Nahát — aszondja —, hozzák ide azt a gyűrűt neki! Majd ű elbánik vele! Odaviszik a gyűrűt, futottak, ippen csak bírták. A kis suszter beletette a kenyírbe a gyűrűt, összegyúrta a kenyeret. A morzsát hányta a kis tudós a pulykáknak. A száz pulykába vót egy öreg nagy kanpulyka. A gyűrűt kenyerestűi elnyelte. Rendbe vót, tapsolt a kis suszter.