Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

jányt. Mindenki elszaladt, majd egy cigány meg felment egy fára. Onnat nízte, hogy a fiú hogyan harcol a sárkánnyal. Éles kardja vót ám a fiúnak. Olyan kard, hogy mindenkit legyőzött vele. Önműködő kard vót. Kihúzta a kardot a fiú. A kis nyúl kiugrott, a medve ütötte a sárkánt, hogy nem tudott mozognyi. A fiú ütötte-verte a sárkánt. Legyőzte. Akkor leültek a fa alá. Nagyon elfáradt a fiú. Az állatok is mind elaludtak. Akkor leszállt a cigány a farul. Vette a késit. A jány meg nem merte felkőteni a fiút. A cigány hirtelen levágta a nyakát a fiúnak. A jánt meg vitte magával. Igen ám, amikor mentek haza, azt mondta a cigány a királyjánynak: — Én mentettem meg az íletedet! Ha azt nem mondod, megöllek! A jány meg megijedt, hát elvállalta, hogy a cigány mentette meg. Mentek hazafele. A kocsmáros csak nízte, hogy hát nem az a vitéz, aki űnála vót. Nem az mentette meg. Más viszi a jányt. Az állatok meg felíbrednek. Níznek szíj jel az állatok: — S,zent isten, az ű gazdájok meg van halva! Az állatok felíbrednek, a kis nyúl felugrik; hogy az ű kis gazdájok meg van ölve. De kellene szaladni ilesztő-forrasztó fűír! A kis nyúl elszaladt az erdőbe. Hozta az élesztő-forrasztó füvet, öszszeragasztották a nyakát a fiúnak, rögtön az állatok. I A fiú hazament a városba a palotába. Ottan elmondta, hogy ű mentette meg a sárkánytúl. A cigányt kidobták a kastílybúl. Nagy lakodalmat csaptak. Hát ahogy állt a lakodalom, megesküdtek. Hát ez a fiú azt mondja a feleségének, hogy ű elmén vadászni. Felült lúhátra, ment vadászni az erdőbe vadat, hogy megnézi ű a sárkánt, micsinál ű, ahun agyonvágta. Hát ott egy boszorkány egy mines lúval hordta a sárkánynak a húsát. Az öregasszony meg lovagolt. Seprűn lovagolt. — Ha hordod nekem a húst — aszondja —, akkor adok neked egy víka arant! A fiú elvitte a húst. Húzatta lúval. Mentek be az erdőbe. Egy várhoz írtek. Ott a kapu kinyílott. A húst lehánták. Mikor odamennek, bemennek egy szobába. — Na, gyere be, fiam! — aszondja. — Az állatoknak ott van egy varázsvessző. Csak ints rá a kutyákra! Ráintett a fiú. Mind kővé változtak. Akkor az öregasszony, a boszorkány ráintett a fiúra: az is kővé válott. Hát osztán ez a másik fiú meg visszajött ahho a fáho, kihúzta a bicskát, hogy itt járt mán. Hát rozsdás vót a bicska. Mindjárt elindult a testvírje után. Elért abba a városba, ahun gyászolták a várost. Hogyne gyászolták a várost, mert a királynak a legkisebbik jányát kellett kivinni. Most jött a huszonnígy fejű sárkán. Ügy adott a városnak vizet. Hát amint bement, megismerte a kocsmáros. Azt hitte, hogy az a fiú, mer olyan egyformák vótak, mint a nyúlszar, az ikrek.