Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)
Aszondja néki az asszony mindjár: — Kátrányozzuk be a fenekit a víkának! Hát mirtík a pízt, hat víka aranpízt mírtek ki. Vitte vissza a gyerek a víkát. Egy aranpíz odaragadt a víka fenekire. Nem látták, nem fordították fel. Mikor a gyerekek hazaviszik a víkát, megköszöntík : — Nízzük csak, hogyan néz ki ez a víka? Nézi erre-arra a gazdag ember! — Hát ezek pízt mírtek! Erre azt mondja a gazdag ember! — Ezeknek nőtt az aranyalma a fejük alatt! Akkor mondta a felesíge: — Te, mikor aludtál, én tígedet felkötöttelek, megfőztem egy tyúkot. Te a tyúknak etted meg a máját. A két kisgyerek meg ellopta a lábosbúi. Ezek ettík meg. Nem mertem neked megmondani, de most bevallom — aszondja. Elment a gazdag ember a szegíny emberhe: — Komám — aszondja —, mit mírtek evvel a vékával? Azt mondja a komja nagy büszkén: — Megmondom én, komám! Megmondom, hogy mit mírtünk! Pízt! Komám — aszondja —, itt minden iccaka egy aranyalma nő a gyerekiknek a feje alatt. — Komám — aszondja a gazdag ember —, ezek a gyerekek az ördöggel szimulálnak. Nem fél, komám, hogy bajba kerül? Van mán a komámnak elíg píze — aszondja —, pusztítsa el — aszondja — a két gyereket! Hát mit gondol komám, ezek megnőnek, a komámat is az ördögök elviszik! Milyen bajt okoznak ezek a komámnak, a komámasszonynak is! Elhatározta a szegín ember, hogy a két gyereket kiviszi az erdőbe azzal az ürüggyel, hogy mennek nyulat fogni. Felköti a két kisgyereket: — Keljetek fel, fiaim, megyünk az erdőbe fát szedni! Fogunk kisnyulat. — Ö, isapám, idesapám, megyünk! Az anyjik feltarisznyázott, sütött nekik pogácsát, kalácsot. Elvitte a két kisgyermeket ki az erdőbe az embere Kivitte az erdő közepire. Addig mentek reggeltűi, míg egyszer este lett rajok. Szípen beesteledett. Akkor az ember szedett egy csomó fát. összefogta. Nagy tüzet rakott, meggyújtotta. — Na, fiaim, most mán jók legyetek, én meg — aszondja — elmegyek nektek vízír! A két kisgyerek hozzáfogott enni. Ettek a gyerekik. Mán nem győztík a vizet várni. A tűz meg kezdett szípen lehangolódni. A két gyermek elálmosodott. Az erdőbe elkezdtek iccaka kiabálni ífil fele: — Isapám, isapám, isapám! — jajgatott a két kisgyermek. Az erdőkerülő, az erdész az erdőt kerülte. Figyelmes lett: — Micsoda ricsaj ez? Ott az erdész azt mondja: — Már kerülöm húsz éve, de még ilyet — aszondja — sose hallottam, ilyen kurjongatást ebbe az er-