Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Éjcaka, mikor tizenkettőt ütött az óra, a fiú el akart aludni. Kis egér meg elkezdte csípni a fülit, rágni a fülit. Az egér rágta. Rendben van. A fiú meglátja, hogy egy irtó nagy ördög bújik be a szalonnavárba. A szalonnát, ahogy nyelné el, felkapja a fiú a kardját, zsupsz, odavágott neki. Elvágta a lábát az ördögnek. Elszaladt az ördög. Elkezdett szaladni a fiú utána. Megmaradt a szalonnavár. Beért egy erdőbe. Az erdő közepén vót egy nagy fa. Olyan nagy vót a teteje, hogy felnyútt az egekbe által, s a gyökere lenyúlt a pokolba, az alvilágba. Az ördög ottan lement az alvilágba. A fiú hazament reggel. Kérdezte az apja: — Megvan-é a vár, fiam? — Megvan, apám. Megőriztem a várat. Szígyellte a két testvírjei. Akkor aszonta a két testvírjinek: — Gyertek csak ki az erdőbe, mit mutatok én nektek! Elvitte abba a lyukho. Annak a fa tövibe vót egy nagy lyuk. Oda mént be az alvilági király. Annyi katonája vót ottan. Annak vitte, annak hordta a szalonnákat az ördög. Akkor elment a királyfi, a rengeteg kötelet összeszedtík. Csinátak egy kosárt. Beleült a fiú egy kaskába. Mikor beletettík a kosárba, aszondja, hogy mikor majd megrántja a kötelet, akkor majd húzzák fel. A király lakásáho, a király ajtajáig egy drótot kötöttek. Mikor majd ű megrázza, menjenek az erdőbe, húzzák üket fel! De menjenek haza addig! Mikor leért a királyfiú, az ördögök csattogtak körülötte, mellette. Igen ám, a fiú kihúzta a kardját, és a sok ördögöt lekaszálta, leaprította a karddal. Akkor azt mondta az ördögöknek, hogy vigyik ütet a sánta ördöghöz. Mindjárt bement a szobájába. Elmondta, hogy miért jött. Na, osztán rimánkodott az ördög, hogy ne bántsa. Hát bizony, nem kegyelmezett neki. A karddal oszt agyonverte a sánta ördögöt. Lekaszált mindenkit, akit akart. Olyan kard vót nála. önműködő kard vót, hogy mindenkit levágott. Akkor, mikor megszabadott onnat, elkezdett járkálni. Ment, mendegélt, egy aranyrítre kiment. Aranykakas vót. Aranymadarak szótak a fán. Egy királykisasszony járt ott. Egy drágalátos kisaszszony. Egy aranyalmával játszott, játszadozott. A hétfejű sárkány mán elrabolta. A mongol királynak a jányát elvitte. Igen ám, ennek a királyjánynak vót ottan még két testvére. Azokat is elvitte egy másik sárkány. Az egyiket a tizennígy fejű, a másikat a harminchat fejű sárkány vitte el. Mikor oszt odament a fiú a jánho, jól megszidta: — Hun jársz itt, te felvilági ember, ahun a madár se jár? — Én itt járok — aszondja —, tíged megszabadítlak! — Engem — aszondja —, itt őriz a hétfejű sárkány fogságba. Elfogott az engem.