Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

— Rendben van — aszondja —, ne kínlódj, mert én megbírok a sárkánnyal! Jön haza a sárkány. A jány elbújtatta a királyfit az ágy alá. — Idegen szagot írzek! — aszondja a sárkány. — Itt van —• aszondja — a testvírem. Az jött hozzám! A királyfi mindjárt összekapott a sárkánnyal. Birkóztak. Tövig belevágta a fődbe. Aztán levágta derékig. A sárkány megint kiugrott. Megint levágta derékig. Zsupsz! Megint bevágta nyakig a fődbe! Lenyisszantotta mind a hét fejit. Amikor levágta, aszonta a jány: — Igen ám, a két testvíremet kell elvinnünk! Ott van a másik testvíre néki az is fogságba. Az őrzi a tizenkét fejű sárkány. Azzal is megbirkózott. Levágták egymást fődbe. Le derékig. Hun ez, hun az. Akkor a fiú kardjával, csihé-puhé, le a fejit. Ugyanígy legyőzte a harminchat fejű sárkányt is. Minden sárkánynak vót egy nádszálja. Avval megérintettík a kastílyt: minden kastíly almának változott. Akkor a jányok örültek. Altkor a kisebbik gyerek megszerette. Odalent. Ugye, vígtire mán állapotos lett a királykisasszony. Akkor odaírtek ahho a fáho. Megrázta a csengőt. Oszt három napból állt egy esztendő. Mikor beleültette a jányt, az öregebbik jányt felhúzták. A közbülsőt, azt is felhúzták. Mind a három jányt. Negyedszerre ű következett. Egy nagy követ tett bele a kosárba. Bizonyítéknak tette, hogy felhúzzák-i? Mikor félig felhúzták, akkor elengedtík a kötelet. Ha benn ült vóna, meghalt vóna. Ezt akarták a testvírjei, hogy egyszerre pusztítsák el. A két királyfi hazament a fától a királyhoz. Rákényszerítettík a jányokat, hogy azt mondják, hogy űk mentettík meg üket. Azt fogadták a jányok, hogy: — Ti mentettetek meg bennünket a sárkánynál! Azok nem tudták, hogy ottmaradt a másik, a fiatal királyfi. A fiatal királyjányt nem vittík haza a királyho. Szógáló lett. Született neki egy gyermeke odafönt. Kondás vót. Az őrizte a disznókat. Az a királyfi ment az alvilágba, egyszer egy nagy hegyhe írt, az üveghegyhe. Az üveghegynél meg vót egy nagy fa. A fánál vót egy nagy griffmadárfíszek. Jött egy nagy felleg. Oszt odabújt a fiú, és betakarta a fiókákat, hogy a jég ne verje agyon. Jött haza a griffmadár. Lerepült. Felfalta az embert. A fiút. Felfalta a királyfit. Látta a griffmadár, hogy be vannak takarva a fiai. Ordítottak, kiabáltak a madarak, hogy ne bántsa a fiút. Erre a griffmadár kiokádta a fiút, oszt aszonta neki: — Látom, hogy a fiaimat akartad menteni! — aszondja. — Most három kívánságodat teljesítek! Azt mondja a fiú: — Nem kell nekem semmi, csak ütet vigye fel a felvilágba!