Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Ahogy szól a kutyának: — Mindentudó, Világonátlátó, Fődneheze! A kutyák felálltak. — Ahogy szólsz a kutyáknak, a kutyák mindig felállnak! Na, fiam, aszondja, semmitül ne fíljíl! Ez a három kutya megment. Na, mán akkor csak csinálunk egy kis pízt. Csak szógál. Gondolta a fiú. Beállt szógálni egy tanyára egy öregasszonyho. Beállt egy vasorrú vín boszorkányho. Aszondja a fiú: — El akarok szegődni, anyám! — Jó helyt jársz, fiam! Megfogadlak! Semmi dogod nem lesz, csak egy nyulat kell fogni minden nap. Meg kell, hogy süssed. Aztán megesszük ketten. Alhatol aztán. Ügy is vót. Reggel elmegy nyulat fogni. A medve arra szídelgett. — Nem látott egy ilyen meg ilyen jöttment embert errefelé? — Dehogynem — aszondja a vasorrú öregasszony —, nálam van szógálatba. Ü, aszondja, azt elpusztítja. Mán örült a medve. — Vigyázz! Van neki olyan három kutyája, olyan, mint a kemence. Hallod? — aszondja. — Hanem ássunk le a konyhaajtóba egy lyukat. Bejön a házba, lerántod. Ástak is olyan nagy lyukat, hogy egy embert ellepte. Azt fölrakták nádszállal. A fiú hogy jön, becsúszik. Igen ám, de a Világonátlátó kutya mindent látott. Rögtön előreszaladt. Ráfeküdt a fődre. A fiú meg nem tudta, hogy a kutya hova szaladt. A kutya beszaladt a házba. Lapult a konyhaajtóba. Se ki, se be nem tudtak járni. Ü meg: — Kuss te, Világonátlátó! Kuss ki, te! Muszáj vót a fiúnak bemenni az ablakon. A nyulat megsütöttík. Lefeküdt aludni. Ezek meg tanakodtak ketten: — Hát, micsináljunk? Hogyan fogjam meg? Ha nem tudom elpusztítani, akkor tíged szedlek szíj jel! — Bújjál a kandallóho! Oda ássál lyukat! — Kandalóba főztek. — Aszondja: — Mikor odamegy feküdni, lerántod, vagy mikor süti a nyulat, megfogod a lábát, oszt megölheted! A kutyák meg ne tudják! Jönnek megint hazafele. Fogott egy nyulat. A mindentudó kutya belefeküdt a sárba. Hazamegy. Odamegy a kutya a kandallóba. Elaludt a tűz a kandallóba. — Kuss ki, kutya, Mindentudó! A mindentudó kutya nem ment sehova. Elaludt a tűz. A fiú nem tudott a kandallóho menni. — Hallod — aszondja —, micsináljunk vele? — Te, kitanálom én! — aszondja a vasorrú öregasszon. Kiment a vín boszorkán: — Hallod, fiam? Azokat a kutyákat ne vidd magaddal — aszondja. — Itt van nekem egy csűr. Aludjanak ott! Zárjuk be üket!