Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Micsináljanak? A menyasszonynak vót egy szíp selyemkendője. Szíjjelszakították. Felit átadta a vőlegínnek, felit megtartotta a menyasszon. Nem lesz lakodalom. Ment a fiú. Hetedhét országon ellen, még az Óperenciás tengeren is túl ment. Hát kérem szépen, elment, bement egy nagy rengeteg erdőbe. Abba a nagy rengeteg erdőbe egy kis kunyhót tanált. Egy ősz öregember ott ült, olvasott egy olyan könyvet, mint egy zsák búza. Száz éves vót az ember mán. Hozzákezdett a fiú köszönteni: — Jó estét, öregapám! — Jó estét, fiam! Hát hun jársz te itt, hun még a madár sem jár? Elmondta, hogy mi mindenen járt a birkájával, hogy járt az órjással. — Rendben van, fiam, feküdjél le, majd reggel megajándékozlak valamivel. Felkel a fiú. Ütnak akar indulni. — Figyelj ide — aszondja—, fiam! Adok egy gyűrűt. Megijedt a fiú: — Nem fogadom el a gyűrűt! — Fiam, ne félj, ettül a gyűrűtűi! Ezt nem kell — aszondja — az ujjadra húzzad! Itt lakik nem messze a bátyám. Este kelsz, íjel odaírsz! Kétszáz éves. Hátha az is valamit mond. Ha ad valamit, fogadd el! Menekült a fiú. Istennek hagyta az ősz öregembert. Ment, ment. Este lett. Elért egy erdőbe, egy kis kunyhóba. Ott vót egy ősz öregember. Fődig ért a szakálla. Olvasott egy nagy könyvet, mint egy zsák búza. Olvasott egy olyan vastag könyvet, bibliát. Mondta neki a fiú: — Jó estét, öregapám! — Jó estét, fiam! — azt mondja. — Hun jársz itt, hun még a madár se jár? Elmondta annak is a fiú, hun járt, mint. Csak úgy kérdezte az öregember. — Na, fiam, feküdjél csak le! Jól tartotta a fiút. Reggel adott neki egy gyűrűt. Elindította. — Egynapi járás. Ott lakik a bátyám. Háromszáz éves. Olyan szakálla vót, lába fejit verte a szakálla. Akkor fogott hozzája a fiú: — Jó estét, öregapám! — Jó estét,, fiam! — aszondja. — Mi járatban vagy? Elmondta szegény, hogy mi járatban van, hogy járt, mint járt az órjással. — Rendben van, fiam, adok én is neked egy gyűrűt. Most mán neked van három gyűrűd. Most mán fiam, aszondja, ne fíljíl, menjél el, aszondja, a hármas határho. A hármas határ dombján, aszondja, ott este lesz rád. Vakard meg azt a kis homokot. Terítsd le a kabátod. Oszt feküdjíl le, fiam! Reggel, mikor felkelsz, ebbül a három gyűrűbűi három olyan kutya lesz, mint egy kemence. Ne ijedj meg tüllök, az egyiket szólítsd Mindentudónak, másikat Világonátlátónak, harmadikat Fődnehezének !