Dankó Imre: Szakál Lajos (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 28. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

ért feláldozni soha sem szabad, s ha már egyiknek szenvednie kell, szenvedjen inkább a forma, mint a lényeg; — de továbbá az is törvényem lévén, hogy a gondolatok eredeti kifejezését, a keleties zamatot a magyaros jóízt, egy kis formaságért, egy kis külső mázért hálátlan cserébe szintúgy nem szabad; — én nem erőltetem soha a dolgot, s igen gyakran megelégszem a tökéletesen összevágó jó rímek helyett, a jó hangzattal is; — s tapasztalatom, hogy néha három, néha két magánhangzóval, csakhogy egyforma röviddel, vagy hoszszúval, zeneszerű kellemes hangzatokhoz jutok, pedig rím épen nincs"/'

2 Talán felesleges is Szakái fenti vélekedésének tévedéseire figyelmeztetni. A dal zeneisége valóban fontos és csakugyan eÉehet érni a jó hangzattal is. De éppen a dal az a forma, ahol fontos a forma, talán fontosabb, mint a tartalom. A népdalnál, a dalszerű versnél legkevésbé beszélhetünk a forma és a tartalom antagonizmusáról, s különösen nem olyan ártatlan tartalom esetében, mint amilyenek a Szakái dalai. Mert tartalomban se ment a mélyre. Már Horváth János hangsúlyozta, hogy tárgyai is kisszerűek, dalai „ártatlan szerelmi érzéseket 's nyájas tréfákat, melyek az ifjúsághoz illenek, tartalmaznak/'

3 A nép életét jól ismerő, a szabadságharc eszmevilágáért lelkesülő, magát „népköltőnek" tartó Szakái azon kevés verse, melyek szegényekkel foglalkoznak márcsak az elmondottak, a tartalom és forma viszonyának elébb taglalt kérdése miatt is külön figyelmet érdemelnek. Először is azt kell megállapítanunk, hogy ilyen verse alig van. A szociális problémák iránt különösebb érzékkel nem bírt, a társadalmi szerkezet tekintetében tájékozatlan volt. A mégis szereplő szegények ezért aztán nem valódi szegények, elesettek, a társadalom kényszere alatt elzüllött egzisztenciák, mégkevésbé forradalmárok, hanem sorsukkal megelégedett pásztorok, szorgalmas, céljukat elérő szolgalegények és szolgálók, a boldog beteljesedés felé haladó, könnyen megbékélő lányok, legények. Alakjainak nincsen forradalmi gondolata; sorsukba belenyugodott, békés emberekről dalol. Hősei egy naiv, patriarchális idillizmusban, élő, mindent természetesnek, jónak vevő emberek. Egyik versében arról írt, hogy ezután már „sorhúzásra kell kiállni mindennek" (1841. esztendei katonaállításkor). A gazdagnak ugyanúgy, mint a szegénynek, a gazdagot ugyanúgy elvihetik katonának, mint a szegényt. De ahelyett, hogy a szegény és gazdag ellentétéből kiindulva megmutatta volna a katonának menő szegény legény keservét, mert hiszen a „gazdag mást is fogadhat", a katonának menő legények lelkesítésébe fog. Őseink katonás természetére, harc42 Czimbalom II. kiadás IX—X. 43 A Czimbalom I. kiadásának előszavából idézi. — Érdekes Petőfi hatásáról is tudunk. Petőfi Ez a világ milyen nagy c. verse (megjelent 1844. nov. 6-án az Életképekben) hatott Szakái Én és ő című versére (megjelent 1845. Pesti Divatlap I. 126.). Viszont Petőfi Zöld Marczi c. drámáját bizonyos fokig Szakái Marczi betyár c. verse ihlette (megjelent 1844. Pesti Divatlap). Vö.: Horváth János: Petőfi Sándor. Budapest. 1926. 544., 586.