Czeglédi Imre: Petőfi Gyulán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 27. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

A bizottmányi jegyzőkönyvek a következő ülésekről tanúskodnak: 9-én: 1. Állandó bizottmányi ülés a bizottmány tagjai, „több községbeli tisztviselők s a tisztikar jelenlétében." 2. Ezen a napon tartották az újjáalakult védbizottmány el­ső ülését is. 14 / 3 10- én: Védbizottmányi ülés a bizottmányi tagok s „több gyulai polgárok jelenlétében." 15 A védbizottmány ezután minden nap tart ülést. " 11- én: Néhány tudósítást kapnak (Bem győzelme Brassónál' 16 Vö­rös Vendel hírnoki megbízatását tárgyalják, s a népfelke­lési rendelet végrehajtásáról kérnek tájékoztatót a szolga­bíróktól.) 12- én: Korponay ezredes kéri a népfelkelők létszámát. 13- án: Pain Antal kiküldése. 17 14- én: Gönczi futár levelét olvassák. A Kohn Dávidnál említett június 11-e helyett feltételezhetjük jú­lius 11-ét, de még ehhez a naphoz sem ragaszkodhatunk. A napra nézve ugyanis két eset lehetséges: Kohn Dávid — eset­leg a szájhagyomány — Petőfi megyegyűlési megjelenését társítja a legismertebb megyegyűlés időpontjával, június 11-gyel (mi ezt júli­usra változtatnánk), vagy valóban július 11-én volt jelen a költő, s a 11-es szám kapcsolódott az ugyancsak 11-i (csak június) emléke­zetes megyegyűléssel. Az előbbit tartom valószínűbbnek. Az alispán ugyanis július 2-án kapta meg a népfelkelési rendele­tet, s úgy intézkedett, hogy minden község július 8-án tartson nép­gyűlést, a rendeletet ott is hirdessék meg, (erről kér a védbizott­mány 11-én jelentést), s hogy a július 9-én tartandó állandó bizott­mány ülésre nem csak a bizottmány tagjai, de a nép is seregeijen össze, hol a néphez kíván szólni. Petőfinek tudnia kellett a meghirdetett 9-i népgyűlésről, melyet „több községbeli tisztviselők s a tisztikar jelenlétében" tartottak meg. Az elnök előterjesztése szerint „jelen bizottmányi ülésen a szo­kottnál is kevesebben jelentek meg még a községi képviselők is", amit a szállításoknak és a táborbaszállásnak tulajdonít, javasolja, hogy „jelen ülésen is csak a honvédelemre vonatkozó tárgyak vé­tessenek fel", továbbá ,, . . . a rendkívüli körülmények megfontolása mellett a védbi­zottmánynak helyreállítása, újból megalakítása szükségesnek ítéltetvén a két alispán elnöklete alatt" a védbizottmányt újból megalakítják. 18 14/a. Ld. 9. jegyzet, 15. Oláh György tévesen beszél állandó bizottmányi gyűlésről a 962. sz. határo­zattal kapcsolatban (i. m. 342. lap). Július 9-e után a következő áll. .biz. ülés csak 24-én lesz. 16. Levéltár. Védb. jkv. 963/1849. 17. Ld. 9. lap. 18. Levéltár. AH. biz. jkv. 9S6/1849.

Next

/
Oldalképek
Tartalom