Ifj. Bartók Béla - Vargyas Lajos: Bartók Béla Békés megyei kapcsolatai - Az Alföld és Bartók békési gyűjtése a folklórkutatásban (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 24. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)
Vargyas Lajos: Az Alföld és Bartók békési gyűjtése a folklórkutatásban
•egy újabb „ősi" terület képét rajzolta ki a kutatók szeme előtt. Nem csodálhatjuk hát, hogy a szentiváni ének első jelentkezése után már Vikár Béla is siet Nyitra megye magyar falvaiba, az ő példája nyomán pedig Kodály is ott kezdi gyűjtését, majd nagy elhatározással -elindul végigjárni a magyar nyelvhatárt, mint a legarhaikusabb területet (de csak a magyar—szlovák határ egy részéig jut el, Rozsnyóig, azután Erdélyben és Bukovinában folytatja a nemzetiségek közé ékelt magyar szigetek felkutatását). Mikor azután Bartók Csík megyei gyűjtése felfedezte a magyar népdal ötfokú rétegét — aminek legtisztább és legsűrűbb példáit ott lehetett először találni —, akkor az újonnan induló, korszerű .népzenegyűjtés is a székelységet és Erdélyt tekinti az ősi magyar hagyomány letéteményesének, és fő feladatának tartja ennek teljes gazdagságát minél hamarabb feltárni. Ugyanezt a tanulságot nyújtotta a régi díszítésmód is, mert gazdagon áradó melizmákat már többnyire csak itt lehetett hallani, kis részben még Déldunántúl és a palóc vidékeken, de szinte már egyáltalán nem az egész Alföldön. A népzene tanúsága is azt mutatta, hogy aki a legősibb és legértékesebb zenét akarja hallani, annak a nyugati, északi és keleti szélekre kell mennie, mert a közbülső nagy terület, az ország és a magyarság szíve, az Alföld alig jön számításba a legérdekesebb hagyomány tekintetében. Mi volt hát az Alföldön ebben az időben? Nem lett volna éppen az alföldi parasztságnak sajátos zenei hagyománya éppen az ország szíve lett volna üres folt a zenetudomány számára? Természetesen nem, s nagy szerencse, hogy Bartókot nem befolyásolta a korábbi elfogultság, sem saját népzenegyűjtői tapasztalata, s jellemző energiájával alapos gyűjtést végzett több alföldi helységben.. Itt élt és virult akkor már szinte kizárólagosan az az új stílus, ami ma már minden magyar terület legfőbb zenéje, s ami mellett ma már szinte csak ritka kivételképp találunk más, régebbi népdalfajtákat. Akkor, Vikár (1892), Kodály (1905) és Bartók (1906) indulása idején csak az Alföldön és a vele szorosan összefüggő dunántúli és északi területeken volt olyan kizárólagos, mint ma az egész országban. Minthogy „divat" volt, mint minden stílus a kialakulás, a virágzás idején, egyes felkapott darabjai gyorsan elterjedtek mindenfelé, ahová csak elért ennek a divatnak hatása; tehát mindenütt nagyjából ugyanazokat a dalokat lehetett találni. Ugyanolyan jelenség ez, mint mikor a női viseletben akár ma is egy bizonyos szabás, szín, anyag egy időpontban mindenütt látható. Ugyanígy volt az új dallamokkal: amit egy faluban feljegyeztek, nagyjából az egész országot képviselte, legalábbis a divat által meghódított országrészeket; nagyjából ugyanazt lehetett más faluban is megtalálni. Vagyis az Alföld zenei anyagát néhány pont alapos felgyűjtésével nagyrészt ki lehetett meríteni. A gyűjtés itt kevés ismeretlennel, „még nem hallottal" kecsegtetett, és még kevesebb nem hallott régi, értékes dalokkal. Ez volt az oka, hogy az Alföldet egyre kevesebb gyűjtő kereste fel. Vikárnak Csongrád és Békés megyében volt még viszonylag jobb gyűjtése, de az alábbi összehasonlításból látni fogjuk, hogy ő is elég