Csákabonyi Kálmán: Békés megyei boszorkányperek a XVIII. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 17. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

nyergel s lovának elviszen. De a ki rajtam ült, azt nem ismertem. És messze sokat hordoztak, mikor visszahoztak a Laposdombjánál, mely Dobozon innen van, észrevettem magam s ugyanakkor ki is törik a lábam s a Laposdombjánál csak ott akarnak hagyni; de megint csak felvettek s a hol feküdtem, oda visszatettek. Ugyanakkor a kötőmadzagom el is veszett s azóta is oda vagyon. Akkor láttam Sánta Jánost, hogy zászlótartó volt. Az én lábamnak pedig azelőtt semmi baja sem volt. A száramat ugy elrángatták, hogy sokáig alig gyógyult meg bele, a minek utána Kiss Istvánné gyógyította meg.* Almási György vallomása: »Az Erdő hátra lévén, Sánta János oly közel volt a tűzhöz, hogy a láng ugyancsak megcsapkodta. Mondották neki: János, kelj kijebb a tűztől, mert megégsz.* Mire Sánta János azt mondotta: »Nem bánom, ha a világ hallja is, — látjátok, ez a tűz süt engem, de én azt tízszerte jobban sütöm.* Azt is hallottam, folytatta tanú, hogy tilalmas Körösön halászott. Meg akarták érte büntetni s Sánta János azt mondotta: »Ha engem megbüntetnek, azt cselekszem, hogy abban a Körösben senki egy halat sem fog! Sokat jártam vele halászni, mondja a tanú, s jól tudom, hogy a mély Körösön halászván, a fenekén meglátta a halat s nekem mondotta: Üsd meg azt a halat, látod a hol van, ni. Én erre azt mondottam: Én bizony nem látom, mert keresztény ember nem is láthatja. Arra meg ő csak megütötte a szigonnyal s mindjárt feljött a hal.* Kihallgattatott ezután vizutszai Kis János: »Az Erdőháton levén, Sánta János a tűznél ült egy égő üszögnek a végén. Én távol voltam a tűztől, mert igen meleg volt. Menj el onnát Sánta János — szóltam, mert bizony megégsz. Azt mondja Sánta János: Nem bánom — ha százan volnátok is és mind hallanátok, hogy ez a tűz süt, de Isten, Jézus, Teremtő úgy segéljen, én tízszerte jobban sütöm ezt a tüzet. A nagy láng — folytatta tanú — mindjárt erőssen a feje felett csapkodott és csak egy arasznyira ült a tűztől: de még csak meg se perzselődött a haja tőle.* Végre Barta András a tilalmasba történt halászásra vonatkozólag tett vallomást: »Tavaly halászni voltunk, így szólt, Sánta János is ott volt. Hogy a tilalmas Körösön halászott magában, sok halat fogott a maga számára. Utánunk jővén Sánta János, kérdjük tőle: Hol vetted ezt a sok halat, azért megbüntetnek téged. Sánta János azt mondja erre: Isten engem úgy segéljen, ha megbüntetnek azt cselekszem, hogy egy halat sem fognak többé azon a Körösön. Én aztán csak annyit mondtam neki, hogy rosszul beszélsz öcsém.* Ezzel a tanúkihallgatás befejeztetett, s a vizsgálati iratokat a törvényszék elé terjesztették. »Az 1718. január 27-én Gyulán ifjabb Csipkés Komáromi György rendes alispán elnöksége alatt, Nadányi Miklós szolgabíró, Kis Ferencz