Csákabonyi Kálmán: Békés megyei boszorkányperek a XVIII. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 17. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

vallatáskor tett vallomását semmisnek akarja tekinteni, hasztalan fáradozik a vádlott azon az úton, az innen-onnan felhozott érvek nem tartoznak erre a peres eljárásra, el kell tehát azokat vetni Kitonics vonatkozó fejezetének értelme szerint, mely azt mondja, hogy a bűncselekmény társa is szerepelhet a mai vádlott ellen, a bizonyítékokat Kitonics 4, fejezetének 5. pontja értelmében kívánja a vádlott felel időnyerés céljából közölni. Az ügyészi felszólalás után a vádlott kívánja az Tanúknak Communicatioját. A vádlottal közöltetvén az Inquisitio, nem kivánnya acceptálni: Pap Jánost, Pap Mihályt, öregebbik Kis Jánost, Hajdú Jánost, Dobozi Hajdú Jánosnét, mert haragosok. A következőkben az ügyész kifejti, hogy az említett tanúk ellen a kifogást nem lehet elfogadni, mert a Hármaskönyv II. rész 29. címe világosan megmondja, milyen tanúk ellen lehet megengedni a kifogást, egyébként kéri határozatilag tanúskodásra engedni a tanúkat, mire a törvényszék a következőképpen határozott: A Hármaskönyv II. rész idézett címe értelmében a tanúkat vallomásra engedik, mivel nincs ellenük Törvényes ok. A hatóság és a vádló képviseletében az ügyész elégedett a hozott határozattal és megköszöni azt, ragaszkodva a tanúk vallomásaihoz és Sánta Mátyás hátrahagyott özvegyének vallomásához, ezekből óhajtja megállapítani az igazságot és a vádlottra rábizonyítani és terhére írni. Mire a vádlott védője kérte a tanúk azonosságának igazolását. Mielőtt az ítéletet kihirdették volna, 11. tanúként jelentkezett a 40 éves Dobozi Hajdú Jánosné: »Egykor kérdi töllem Kis Istvánné? Miért nem hivattad Sánta Mátyásnét a Lakodalomba, én nem mertem, mert féltek tőle, arra monda Kis Istvánné no bizony meg bánod, aztis monda nékem Kis Istvánné bezzeg Jó fíadtul válál meg, én mondám én bizony Emberre gyanakszom, arra így felelt Kis Istvánné bizony gyanakodhatol, én Kis Istvánnéra gyanakszom ma is, hogy a Fiamat megfenyegetvén eő miatta holt meg, mais fáj a lelkem reá, s míg élek is, mert a Fiam meg nem merevedett valamíg a Sírba tettük is.« E vallomás után a bíróság a tanúkat megeskette: »Én T. T. eszküszöm az élő Istenre ki Atya, Fiú, Szent Lélek, tellyes Szent Háromság egy bizony örök Isten, az én igaz hitemben engemet úgy segélyen, hegy én ezen Dobozi Istvánnéra nem haragból Sem nem valamely gonosz indulatból, hanem igaz Lélek ismeretből vallom, hogy nyilván való boszorkánynak és ördöggel Czimborálónak tartom, és a mint Tanú vallomásomban mondottam igaz. Isten engem úgy Segiiiyen.-«