Dorogi Márton: Adatok a szarvasi szűcsmesterséghez (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 13. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

munkájában ne találtak volna kifogásolni valót. Pl. megvizsgálták a bőr kikészítését, áttapogatták s ha már egy kis érdességet találtak, kimondták a szentenciát, hibázott a kaszálásban: fizet egy forintot. A szabásnál megállapították, hogy pl. amikor a ködmön hátulját öszszehajtották, nem egyezett a két szél, fizet két forintot, stb. így aztán a büntetéspénz is összegyűrt öt—hat forintra. Ezt azonnal ki kellett fizetnie és ha a taxát is letette, mesternek nevezték. Végül meghiteltették és a céhbeli mesterek közé számították. A szarvasi szűcsök megbecsült és módos polgárai lettek a városnak, házat, földet szereztek. Persze ennek a céhes világnak ma már emlékei is alig élnek. Az ipartörvény és a szabadverseny kora feloldotta a kötöttségeket, mindenki úgy boldogult, ahogy tudott. A századfordulóig virágzott is az ipar, azután egyre csökkent a munka. A régi ruhadarabok: irhás bundák, kozsukok, kimentek a divatból. Az I. világháború után már csak tengődött, bár néha-néha még fellendült, A II. világháború előtt és a jelenben a bőr korlátozások miatt már csak haldoklik. Egy pár 65 éven felüli mester tengeti, mivel nekik már nem kell adót fizetniök. Foltozásból, javításból szűkösen megélnek. A fiatalabbak is elszántan ragaszkodnának a mesterséghez, de hát anyagkiutalást alig kapnak. Feketén szerzett bőrökkel kísérleteznek. Ennek azonban legtöbbször büntetés, börtön a vége. Hajlanának a szövetkezet felé, élni akarnának, azonban úgy látszik, ennek még nem jött el az ideje. A nagyipar felveszi az anyagot. Pedig a falusi lakosságnak meg volna az igénye. SOK bőrruhdarab igen keresett és kedvelt. Így különösen kellenének az ujjatlan férfi és női mellények, az újabb divatú, csípőbe szabott női kabátok és a nagyon megfogyatkozott szekerező- és pásztorbundák. A műhely és berendezése Szarvason még napjainkban is találhatunk egy pár szűcsműhelyt, amely emlékeztet a jobb sorsra érdemes mesterség hajdani életére. Összehasonlítva ezeket a műhelyeket és a mesterség szerszámait más vidékekével, azt látjuk, hogy megegyeznek. Legfeljebb az egyes munkafolyamatoknak van eltérő elnevezése. Leírom itt részletesen Piacsek István idős szarvasi szűcsmester műhelyét, amely még a múlt század uralkodó formáját őrzi (I. Tábla). A műhely, mint általában, a belső szobában szokott lenni. A módosabb szűcsöknél, mint jelen esetben is, külön helyiséget építettek számára. A műhely legtöbbször nemcsak műhelyül szolgált. Rendszerint itt főzött a gazdaasszony, hogy kezeügyébe essen a házimunka