Dorogi Márton: Adatok a szarvasi szűcsmesterséghez (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 13. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

mellett a szűcsmunkában, főleg a varrásban, a virágozásban való segédkezés. Legtöobször ágy, vagy valami vacok is volt bent a segéd és az inas számára. Ezenkívül lóca vagy kanapé, egyszóval néhány ülőhely a kuncsaftok, a tanyázok számára, mert a szűcsműhely mindig nagy kaszinó volt, ahol meghányták vetették a falu, a tanács, meg az országos politika dolgait. A hangulatot rendszerint a jól fűtött búbos kemence tette barátságossá. -j Műhelynek tulajdonképpen nem az egész helységet, hanem annak csak egy sarkát mondták. Ez a rész valóban elkülönült a szoba többi részétől. 20—30 cm magas kecskelábon álló dobogó (130x190 cm), amelynek közepén volt a kétlábú szűcsasztal, vagy ahogy itt nevez1 ték, a verpák, mellette két gyékényfonatú szék, a mester és a segéd számára. Ezt a műhelyt rendszerint abban a sarokban állították fel, ahol az ablak volt, hogy megvilágítsa az asztalt, illetve a mellette dolgozók munkáját. A műhely melletti falakba szögeket vertek, erre akasztották a papírból kivágott formákat, a javítandó ruhadarabokat, irhadarabokat, szironyokat. Oldalt a gerendázatra egy rúd és egy léc volt erősítve. Ezekre vetették fel a száradó festett bőröket, a munka alatt levő darabokat. A mestergerendáról kötél lógott, amelybe töréshez (gamózáshoz, színeléshez) kötötték fel a bőröket. Hozzátartozott még a berendezéshez a nagyobbméretű, masszív szabóasztal. A bőr töréséhez, megmunkálásához való nagyobb szerszámok egy másik helységben, a kamarában voltak. Tavasszal és nyáron itt végezte a mesterség durvább munkáit a szűcs. Itt voltak a különböző gamók a töréshez és a színeléshez, a ráma a húsoláshoz, a curholó a kisebb bőrök töréséhez, nyújtásához. A kaszapad a további puhításhoz, egy nagy asztal a pácoláshoz. Ez a helyiség rendszerint bőrraktárul is szolgált. Szerszámok » A verpákon, vagyis a varróasztalon voltak az apróbb kéziszerszámok a varráshoz: a tűtartó (ronggyal kitömött félgömb) lapos hengeres fatalapzattal. A szűcstű háromélű volt. A kisebbeket # pőszöléshez, a kicsiket irházáshoz, harasztoláshoz, a nagyobbakat vócoláshoz (vagyis az összeállításhoz, a szabásdarabok összevarrásához). A szegőt is ezzel a közepes nagyságú tűvel varrták fel, ugyancsak ezzel fogasoltak és irháztak. A nagyobbakat csaplizáshoz és gallérozáshoz használták. A tűket időnként meg kellett élesíteni. Ehhez külön alkalmatosságot használtak, a tűszorítót, amelybe befogva meg lehetett élezni az erre való reszelővel, vagy fenőkővel. Egyszerűbb