Nagy Gyula: Adatok Doboz gabonatermesztéséhez (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 7. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)
Az uraságnál a kézzel vetés mellett használták a szórógépet is. Olyan volt, mint a mostani vetőgép, csak nem voltak csövei. Egy ló húzta. A lovon egy vetó'fiű ült. III. A gabona vágása 1. Takarás A gabonát az érés idején naponként nézegetik. Amikor az érleló'bogár kezd jelentkezni, akkor lehet vágni. Egy-két szemet elharapnak. Abból is megállapíthatják, hogy mikor lehet aratni. Az érett búza megmutatja maga-magát. Dobozon is úgy tudják, hogy Péter-Pálkor megszakad a búza gyökere s megérik. Július 5.-c itt az első aratási nap. A falubeliek nagy része az urasághoz ment aratni. Endrődi, békési munkások is arattak az uraságnál. A faluból a Gyulai-földekre, Gyulára, Apácára és Bihar megyébe, az Almássy-birtokra is mentek aratni. Legtöbben maguk vágták le kis gabonájukat. Kevés olyan ember volt a faluban, akinek 1—2 részesaratója is volt. A kisebb emberek segítettek egymásnak. A rokonok, jó szomszédok sokszor kisegítették egymást az aratásban. Visszasegítették. Vagy munkával segítették vissza, vagy azt adtak a segítőnek, amiben az szorult. Az uraság 11-én adta ki a gabonát. A részhez a következő kommenciót mérte: 1 hektó búza, szalonna, pálinka, Jcása, só és ecet. A gazdák a részeseknek a szem egyhatodát adták. A részes .bentkosztos volt. Az 1920-as évekig az aratást takarásnak f mondták. Van olyan, aki most is annak hívja. Aki kaszált, azt takarónak nevezték. 1920 óta a kaszást aratónak mondják. Az uradalomban inkább kaszásnak hívták. A kaszás után gyűjtőt villásnak: s 1906 óta marokverőnek nevezik. Az uraságnál sokkal előbb kezdték a gabonát rávágni, és a rávágott rendet kévékbe kötni — min ( t a falusiak — ezért emlékezet óta a kaszás után haladót az uraságnál marokverőnek mondták. A falusiak, ha közel arattak a'faluhoz, nem főztek a mezőn. Ügy vitték ki nekik az ebédet. Akinek volt olyan cselédje (gyereke) annak minden nap vittek ebédet. De leginkább a feleség vitte ki az ebédet. Az ételt szilkébe, nagy cserépfazékba vitték. Ezt kasornyába (hálószerű ételhordó) tették. Magukfonta fonálból készítették. Ma már kevés ilyen van a faluban. Legtöbbször zöldpaszuíyt (zöldbabot) és paprikáscsirkét vittek. Ha messze takartak, akkor a nyeles háromlábú serpenyőben, vagy egy görbe fára akasztott kisbográcsban főztek. Ilyenkor krumplit, tarhonyát, laskatésztát vittek magukkal, A villás főzte meg, amikor ideje volt. Legtöbbször krumplipaprikást, vagy laskát főztek. Szalonnát pergeltek a ,serpenyőben. Amikor megsült a töpörtyü, vizet öntöttek rá. Sót és egy kis paprikát itettek hozzá. Mikor forrt, laskác, vagy tarhonyát tettek bele. Amikor megfőtt, levették a tűzről és körülülték. Annyi száraz kenyeret kellett beleszólni, »ha a macska ráment volna, nem lett volna vizes a talpa«. Régebben fakanállal ettek,
