Szűcs Sándor: Békési históriák (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 6. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)

Máglya meg a hamva

minden akadály nélkül bejött, azt gondolván, mindnyájan alszunk«. Elmondotta még, hogy komája Tolvaj János borozás közben pogácsával kínálta. Ketten ettek meg egy darabot, mégis majd elpusztultak tőle. »Mindjart mind a kettőre egyszersmind harmadnapig tartó nagy álom egyenlően érkezett és két hónapig tartó keserves nagy fájdalmat szenvedtenek. Midőn ezért tanú észre vette volna, hogy a fentebb említett pogácsától volnának rosszul, kérdezvén pajtását, felelte, hogy Kós Andrásné adta volna neki, már praemittált suspicioi lévén tanúnak, tehát panaszolván nyavalyáját azon pogácsától, holott egyik sem vétett azon asszonynak, mért kellett őket ennyire megrontani? Kire azon Kós Andrásné felelte: Csak megcsömörlöttetek tőle, meggyógyultok tőle! Mire való nézve ugyanazon sokszor említett asszony tanúnak italbéli orvosságot adván, meg is gyogyultak«. — »A fejére kezét reá tevén a tanú az asszonynak, hogy azon asszony tiszta sült boszorkány, hittel meri mondani«. Állítólag , Kósné meg a prédikátort is megfenyegette örökös feddéseiért. Ezt meg Mocsári Istvánné olvasta a fejére: » Bizonyos alkalmatossággal az elmúlt nyáron, midőn együtt volt a sokszor fent említett Kós Andrásnéval és Kerekesnével, hallotta mindkettőnek egyaránt szájából, hogy prédikátor úr sokat fcddődUc, — úgymond — már egyszer megették, de ha többé is fenyegetőzik, vagy gyógyul meg többé, vagy soha sem! Hallotta — úgymond — a tanú Kósnénak maga tulajdon szájából, hogy ha minden emberek félnek tőle, jobb szereti ezer forintnál !« Mósik János az édesanyjától hallotta, hogy egy alkalommal Kósné nyolc esztendős gyermeke, kezében tartván egy kanalat, kérdés nélkül így szólt: »Ez — úgymond'— az ő vajas kanalok és Szeghalmon minden tehéntől egy-egy vajat kell adni, nemcsak Szeghalmon, hanem még Debrecenben is. Kire az anyja Kós Andrásné felelte: Kutya tagja! Mint másszor, talán most is megbolondultál?« Nagy Istvánné megint a vádlott átváltozásáról vallott: »Midon egy alkalmatossággal Gyarmatról estve haza jővén, az istállóban lefeküdt, Kósné kutya képében oda menvén rá, ott meggyomrozá. El is vittek — úgymond a tanú — karácsony táján, Tokajon túl is hordoztak !« Átváltozását bizonygatta Jakab Mihály is: »Lattam világosan — úgymond — az istállóban feküdvén, hogy Kósné kertjének hágcsóján bement kutya képében és ment az istállónak ajtajába. A kutya idébb menvén, megállott, tanú pedig sietséggel kifutván ,már akkor személy szerint Kós Andrásné volt, a nádfal mellett állván, kérdé tőle tanú: Hová lett a kutya? Kósné feleié: Nem volt bizony itt semmi kutya! Melyre tanú monda: Ha nem volt, hát bizony te jöttél be a hágcsón, te