Gerencsérek, kályhások, tűzvigyázók. Feudáliskori kályhacsempék az Alföldről és peremvidékéről (Gyulai katalógusok 11. Gyula, 2002)
Sabján Tibor: Bögrés szemeskályhák az Alföldön
keztek. A kályha felső részében több sor bögre volt, majd az oromzatot csúcsára és talpára állított háromszög szájú szemek zárt sora alkotta. Ezek fölött a háromszögletű, mérműves és tornyos csempék vagy a bástyatetőt utánzó párták voltak elhelyezve. A párták zárt koszorúban, a felálló oromcsempék talán nem sűrűn, hanem ritkásan sorakoztak a kályha peremén. Mögöttük emelkedett a kályha kupolája, amelyben a hagyma alakú szemek ültek. Az egyszerűbb kályhákból néhány kályhaszemfajta hiányozhatott. Például a háromszög szájú szemekből vagy a négykaréjosokból rakott sorok elmaradhattak, esetleg az oromzatban kevesebb csempe vagy csak párta foglalt helyet. A jászsági és nagykunsági sarokcsempés kályhák annyiban különböztek az előbbiektől, hogy függőleges éleiket zárt sorban összerakott sarokcsempék védték. A leletekből arra lehet következtetni, hogy a bögrés kályháknak néha úri változatát is készítették. Ezeken igyekeztek áttört vagy kivágott előlapokkal gazdagítani a kályha külalakját. Tanulságos nyomon követnünk a bögrés kályhák szerkezeti sajátosságait. A leletekből az látható, hogy a kályhák fala alul meglepően vastag volt. Ugyanakkor a hagyma alakú szemek oldalán megfigyelhető tapasztásnyomok arról árulkodnak, hogy a kupola fala csak 7-10 cm vastag lehetett. (A sározás a szemek peremétől csak a hajlat válláig tartott.) A nyugat-dunántúli kályháknál a kétféle mélységű kályhaszem megmutatta, hogy a kályha felső részét már vékonyabb fallal építették, mint az alsót. Hasonlóan lehetett ez az alföldi bögrés kályháknál is, csak itt nem használtak kétféle magasságú bögrét. Máshol már részletesen kifejtettük, hogy ezeknek a kályháknak az alsó falai azért olyan vastagok, hogy a kerek felső rész mindenütt (a sarkokon is) az alsóra támaszkodhasson. Mindezek alapján joggal feltételezhetjük, hogy a kályha robosztus alsó része fölött vékonyabb falú felső rész volt, majd erre egy egészen keskeny héjazatú kupolát készítettek. Ezt az építésmódot a kályha szerkesztési sajátosságai és a statikai követelmények is indokolták. Ezek a kályhák a felfelé fokozatosan csökkenő falvastagság ellenére is robosztus tömegűek lehettek. Ebből adódott, hogy a hőt lassan vették fel és közvetítették a szoba felé, de felfűtve sokáig tartották a meleget. A lassú hőközvetítést jól ellensúlyozták a sárfalba rakott bögrék, amelyeken keresztül gyors és heves hőátadás zajlott. (Emlékezzünk Madarassy levelére, amelyben arról számol be, hogy a bögrékben krumplit és almát is sütöttek.) A bögrés kályhák elterjedésének időszakát először Szabó Kálmán próbálta meg kikövetkeztetni. Abból indult ki, hogy a kályhák elterjedéséhez hosszabb idő kellett, a XVI. század első fele háborús, zavaros időszak volt, ezért ez nem kedvezett a fejlődésnek. Ugyanis úgy látta, hogy a kályhák a kétosztatú házzal együtt terjedtek el az alföldi falvakban, ez pedig hosszabb nyugodtabb időszakot kívánt meg. Az átvétel valószínűleg a XV század végén történhetett. 69