Hatalmasok viadala. Az Alföld szkíta kora (Gyulai katalógusok 10. Gyula, 2001)

Kemenczei Tibor: Az Alföld szkíta kora

A SZKÍTA KORSZAK AZ ALFÖLDÖN (Kr. e. VII. század közepe-V. század) A magyar régészeti kutatás már több mint egy évszázada felismerte azt a tényt, hogy a Tisza-tájon, az ahhoz kapcsolódó hegyvidéken a középső vaskorból származó leletek rendkívüli rokonságot árulnak el a Fekete- tengertől északra fekvő Szkítia emlékanyagával. A kutatók egész sora (Hampel József, Fettich Nándor, Bottyán Árpád, Roska Márton, Párducz Mihály, Bakay Kornél) közölt, értékelt olyan keleti típusú fémtárgyakat, amelyeket egyöntetűen a szkíták kárpát-medencei megtelepedése emlékének, bizonyítékának tartottak. A szkíta jellegű leletek kárpát-medencei előkerülésével kapcsolatban a román, szlovák kutatók más elméletet dolgoztak ki. Eszerint ezek a leletek a trákok, dákok hagyatékának határozhatók meg. Szkítia, a szkíták a magyar történeti hagyományokban, a magyarság származásáról alkotott elméletek, eszmék között is szereplő fogalmak, nevek. A középkortól kezdve egészen a közelmúltig számos történeti munka azonosította a szkítákat a magyarokkal. Az első krónika, amely egyenlőségjelet tett a két különböző nép közé a 915-ben elhunyt Regino prümi apát tollából származik. Eszerint a magyarok a szkíták földjéről, a Thanais (Don) mocsarai közül törtek elő. A szkítákat, Szkítiát Pompeius Trogus, Iustinus és Paulus Diaconus görög történetírók művei után írta le. A szkíták említése az V század óta vált gyakorivá a bizánci történeti munkákban. A végső forrás, amelyre ismereteik visszanyúltak, a Kr. e. V században élt görög történetíró, Hérodotosz műve volt. A magyar krónikaírók közül a XII. században Anonymus származtatta elsőként a szkítáktól a magyarokat. Anonymus a Iustinus művéből a VII. században készített Exordia Scythia című kivonatot ismételve írta le Szkítiát, a magyarokat és a szkítákat pedig Regino alapján azonosította. A szkíta, hun származás elméletet 1283-85 körül Kézai Simon dolgozta ki részletesen. Elbeszélését több krónika is átvette, így többek között Kálti Márk képes krónikája, a Budai Krónika, Thuróczi János, Bonfini krónikái. A középkori magyar nemesség származástudatát ezek a krónikák, azaz a szkítiai őshaza, a hun eredet hite határozta meg. Ez a hit a XIX. században, a nemzeti romantika idején széles körben elterjedt, s még ma is hat. Az Alföld térségéből származó, a Kr. e. VII. század közepe utáni másfél évszázadból ránk maradt leletek egy része a kubáni-ciszkaukázusi sztyeppe vidék és a Fekete-tenger északi partján fekvő Olbia görög gyarmatváros térségének azonos korú emlékanyagával mutat egyezéseket. A leletek egy másik csoportja a Középső-Dnyeper-Dnyeszter menti erdős-sztyeppei övezet korai szkíta leleteivel árul el rokonságot. Az említett területek Szkítia részei voltak, amely népeinek a nevét Hérodotosz görög történetírónak (Kr. e. 484-425) abból a könyvéből ismerjük, amelyben I. Dareiosz perzsa királynak a Kr. e. 513-ban a perzsák ellen vezetett hadjáratát írta le. Hérodotosz elbeszélése szerint az Isztrosznál (Duna) Szkítiát az agathürszoszok földje határolta, az Isztroszon túl pedig a szigünnák laktak. 13