Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön (Gyulai katalógusok 6. Gyula, 1998)

Istvánovits Eszter: Szarmaták a Kárpát-medencében

Talán nem alaptalan felvetnünk azt a lehetőséget, hogy a kitűnő stratéga császár, Trainus igényt tarthatott a legyőzött ellenség, Decebal egész országára: ennek nyugati határa pedig a Tisza volt. Hadrianus pedig kompromisszumként e terület egy részét, nevezetesen a Tiszántúlt adta át a barbároknak. Ez a feltételezés további kutatásokat igényel. Tény, hogy a szarmata régészeti leletanyag a Duna-Tisza közéről az I. század első fele után valóban fokozatosan átterjedt a Tiszától keletre fekvő területekre is. Annak megállapítása azonban, hogy ez Traianus vagy Hadrianus alatt következett-e be, nem lehetséges. Az is nagyon valószínű, hogy a háború zavarosában halászva ebben az időszakban az Alföldre beköltöztek a legelső roxolán csoportok, akik kikényszeríthették az átvonulást az Al-Duna mentén.

40 Ez utóbbi hipotézisre csupán egy II. század végére vonatkozó forrásadat alapján következtethetünk: Dacia helytartójának felügyelete alatt ugyanis engedélyezték az átvonulást a markomann-szarmata háború után a szarmatáknak. Erre a kérdésre később még visszatérünk. Mindenesetre végső soron sikerült lecsendesíteni - még ha elég nagy áldozatok árán is - a szarmaták valamennyi csoportját a Duna vidéken. Nyilván megtette hatását a szarmata front „példátlanul erős megszállása".

41 A szarmaták helyzete ettől kezdve alig-alig változott a nagy markomann-szarmata háborúkig, bár hozzá kell fűznünk, hogy a dák háborúktól egészen a tetrarchia koráig vidékünk történetét alapvetően a rómaiak és a szarmaták (a vidék legerősebb barbár népe) kapcsolatai határozták meg. A nagy markomann-szarmata háborúktól Dacia feladásáig Ptolemaios térképén,

42 a Iazyges Metanastae szállásterületén a Danubius és a Tibiscus folyók között 8 várost (Uscenum, Bormanum, Abieta, Trissum, Parca, Candanum, Passium, Partiscum - 2. kép) is megjelöl, ami már komoly berendezkedésükre utal. A régészeti leletanyag alapján erre az időszakra már kialakult az alföldi szarmaták meglehetősen sűrű településhálózata. Kialakultak a fő kereskedelmi utak, amelyek vonala az importtárgyak elterjedése alapján rajzolódik ki.

43 E békés fejlődésnek vetett véget a nagy háború kirobbanása. A 160-as évek elején a rómaiak a parthus háborúra csoportosítottak át nagy haderőt: köztük a pannóniai katonaság egy részét is. Ezt használták ki a dunai germánok. A háború soha nem látott méretűre duzzadt: Pannoniát és Daciát egyaránt érzékeny veszteségek érték. A germánokhoz csatlakoztak a szarmaták is. A harcok során aztán már a szarmaták jelentettek nagyobb veszélyt.

44 Az egyes események részben az írott forrásokból, részben Marcus Aurelius diadalívéről rekonstruálhatók igen hozzávetőlegesen.

45 Minden esetre a szarmatákkal kapcsolatban a császár feltett szándéka volt, hogy „teljesen kiirtja őket", ahogyan azt Traianus tette a dákokkal. A Marcus oszlop egy jelenete valóban azt ábrázolja, ahogyan a szarmata asszonyokat öldösik. Ezzel az elképzeléssel állt összefüggésben a császárnak az az elképzelése is, hogy új provinciát alakít ki az Alföldön Sarmatia néven, ahova majd új - a régieknél sokkal békésebb - jövevényeket telepít.

46 180-ban bekövetkezett halála ebben megakadályozta. Utóda, Commodus pedig végleg letett e tervekről. A jazigok és kvádok feletti végső győzelem 188-ra keltezhető, amikor lezárult a nagy háború. A markomann-szarmata háborúk gyökeres változásokat idéztek elő az Alföld településtörténetében is. A leletek alapján vázolható kép ezúttal kitűnő összhangba hozható az auctor adatokból ismert történésekkel. Az egyik békeszerződés egyebek mellett azt is tartalmazza, hogy Dacián keresztül a helytartó felügyelete mellett engedélyezték az alföldi 40