Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön (Gyulai katalógusok 6. Gyula, 1998)
Istvánovits Eszter: Szarmaták a Kárpát-medencében
A szarmaták ellenséges viselkedése csak Traianus alatt változott meg. Ezideig az Al-Duna mentén létezhetett egy korridor, amelyen keresztül a kárpát-medencei szarmaták fenntarthatták kapcsolatukat a velük rokon törzsekkel, illetve - s ez legalább annyira fontos volt számukra - a Pontus-vidék városaival. Erre a korridorra egy kései forrásadat is utal, nevezetesen Jordanes írja, 27 hogy a jazigok és a roxolánok között a határ az Aluta (= Olt) volt. Ez az adat Alföldi András fejtegetése szerint csakis a Boirebistas és Decebal uralkodása közötti időszakban lehetett érvényes. 28 Decebal hódításaival (103-104 tájára) „egészen odáig ment, hogy annektálta a jazigok területének egy részét" elvágva ezáltal a Duna-Tisza köze jazigjait nemcsak a roxolánoktól, hanem a pontusi kereskedelem lehetőségétől is, ami számukra igencsak fontos volt. 29 Decebal az I. század közepén lerohanta egyébként a szarmaták egyik fő kereskedelmi központját, Olbiát is. 30 A régészeti leletanyagban a megszakadó kapcsolat jól kimutatható. A legkorábbi szarmata „aranyhorizont" párhuzamait jól ismerjük a Fekete-tenger partvidékének leletei között. Ez a leletanyag azonban az I. század végére fokozatosan visszaszorul. 31 A korábbi életmódjukat feladni kényszerülő - fokozatosan letelepedő és földmüvelésre áttérő - kárpát-medencei szarmaták nehéz helyzetbe kerültek a Duna-menti korridor elvesztésével. Gyökeres változást jelentett számukra Traianus azon elhatározása, hogy véget vet az egyre erősödő dák állam fenyegetésének, s egyúttal megszerzi Decebal hatalmas gazdagságát. Decebalt „a szenátus megint ellenségnek nyilvánította és Trajanus újra háborút vezetett ellene", n s a dákokkal korábban is ellenséges, most különösen feldühödött, területük visszaadásában reménykedő jazigokat szövetségeseinek tudhatta a háború során. Ugyanakkor az aldunai roxolánok - akiket a rómaiak dákok elleni felvonulása érintett érzékenyen - a dákokkal léptek szövetségre. 33 Hosszú és nehéz háborúskodások során végül a római haderő győzedelmeskedett a dákok felett (105-106). Traianus megkezdte az új provincia, Dacia megszervezését, ami semmiképp nem tette lehetővé a szarmaták által visszakövetelt területek átadását, hiszen egyébként Moesia és Dacia közé beékelődtek volna a barbárok állandóan veszélyeztetve a tartomány ellátását. A jazigok első támadása ennek következtében már 107-ben elérte Pannoniát. Ezt a támadást még viszonylag könnyedén sikerült elhárítani, azonban Traianus halála után 117-ben megindult a kárpát-medencei jazigok és az al-dunai roxolánok összehangolt támadása Pannónia, Dacia és Moesia ellen. Hadrianus nehéz helyzetbe került, sőt „egy darabig arra gondolt, hogy egészen feladja az újonnan szerzett Dáciát."™ Hadrianus minden lépése a veszély nagyságát jelzi: lebontatta az éppen csak felépített hidat Turnu-Severinnél, 35 Dacia és Pannónia élére közös kormányzót nevezett ki, megemelte a roxolánoknak fizetett évdíjat. 36 A provinciáirégészek régen megállapították, hogy az Olt-Duna-Szeret-Erdélyi-Kárpátok déli vonulata közti termékeny síkság nem tartozott Dacia provinciához. E terület nyugati peremén erős várrendszer húzódott az Olt mentén a Kárpátokig. Ezt a védelmi vonalat kissé keletebbre még egy védelmi vonallal - párhuzamos erődsorral - tovább erősítették. Délen a Duna partján 3 legio állomásozott nagyszámú segédcsapattal az Olttól a torkolatig. A fontosabb átkelőhelyeket ellenerődök biztosították. A komoly védelmi szisztéma kidolgozására a roxolánok jelenléte kényszerítette a rómaiakat. 37 Moesia határát is megerősítik (pl. Hadrianus építkezései Drobetánál). Mindezek alapján felmerül a kérdés, hogyan sikerült pacifikálni a területet követelő szarmatákat. A megemelt aranyadó 38 aligha oldotta meg önmagában a problémát. A pacifikáció része lehetett egy roxolán betelepítés is Istria déli részére. Bizonyíték erre Resparaganust, a roxolánoknak Hadrianustól polgárjogot nyert királyát említő két felirat Polából. 39 39
