Küzdelem és megbékélés. Kiss György kiállítása (Gyulai katalógusok 4. Gyula, 1997)

Krasznahorkai Géza: Műtermi gondolatok (Kiss György és Krasznahorkai Géza beszélgetése)

terem. Igaz, párhuzamosan elkezdtem hegedülni is Türkössy Tóni bácsi keze alatt, aki a zeneiskola igazgatója volt. Életre szóló emlék mind a két ember számomra. Szerettem zenélni is, talán abban a szorgalmam egy kicsit kevesebb volt, de Tóni bácsi nagyon akarta, hogy a zenei pályát válasszam. Végül is a képzőművészet győzött. Úgy éreztem, hogy túl agresszív alkatú vagyok, és nincs meg bennem az' az alázat, ami egy előadóművészben feltétlenül meg kell legyen. Azt gondoltam, hogy inkább egy rosszat hozok létre, ami a magamé, mint egy remekművet, ami a másé. Ezt mikor ítélted meg így ? Tizenhat, tizennyolc éves korom között. Addig párhuzamosan ment a zenélés és a rajzolás. A szüleim azt mondták, bárhogy döntök, ők mindenben támogatnak, amiben csak tudnak. Akkor végeredményben az alföldi festészeten nőttél fel. Nyugodtan mondhatom, hogy tizennyolc éves koromig nekem két-három festő volt az életemben. Nem, négy: Koszta Rozó egészen testközelből, Munkácsy, Tornyai és Kohán. Azt hiszem, ha a Dunántúlon élek, akkor is ők számomra a festők, mert a későbbiek folyamán beigazolódott, hogy közel állnak hozzám. Egyszerűen a temperamentumukkal, a világfelfogásukkal, a táj-szeretetükkel. Nekem sokat jelentett az Alföld, a felkelő nap, a vásárhelyi művésztelepek. Azt hiszem, ezek az élmények végigkísérik az ember életét. Ugorjunk egy nagyot előre. Л mai munkáidon, pontosabban a festészeti munkáidban mi érhető ebből tetten ? Mert ránézésre egészen mások. Hát, tulajdonképpen semmi. Semmi nem érhető tetten. Egyszerűen nem is tudom megmagyarázni. Én az Alföldet elég korán megismertem. Édesapám gazdaságban dolgozott, mert ő végzettségénél fogva gazdász volt, csak hát az 1926-29-es válságos években nem kapott állást, és a katonatiszti pálya volt az egyetlen, amivel özvegy édesanyját és testvéreit támogatni tudta. De ő agronómusként dolgozott a háború után, és engem elég sokat kivitt magához a Rózsási Állami Gazdaságba, ahol lovat hajtottunk, kordén bejártuk a határt, és én nagyon jól éreztem magam ebben a világban. Majd felnőtt koromban, amikor a vásárhelyi művésztelepek - Szabó Iván vezetésével - rendszeres résztvevője voltam mint főiskolás, akkor éreztem rá ennek a világnak a levegőjére, atmoszférájára, feszültségére. Tehát a 24