Küzdelem és megbékélés. Kiss György kiállítása (Gyulai katalógusok 4. Gyula, 1997)

Krasznahorkai Géza: Műtermi gondolatok (Kiss György és Krasznahorkai Géza beszélgetése)

Kezdjük a gyökereknél! A nagyapámék 1919-ben jöttek át Erdélyből, Gyulán telepedtek meg, О itt talált bírói állást. Édesapám már gyulainak számított, itt is érettségizett. Ezek a tények természetszerűen Gyulához kötnek, bár én Pesten születtem. Édesapám katonatiszt volt, így a honvédkórházba ment szülni Anyám, ám kétéves koromtól ismét Gyulán lakott a család. Mindig vallottam, hogy nem az számít, az ember hol látja meg a napvilágot, hanem, hog)' a gyerekkorát hol tölti. Minden embernél, művésznél különösen meghatározó a gyerekkor. Nálad, mikor voll az a pont, vagy milyen pontok voltak, amelyek elindítottak a művészei felé. Mert tudom, sokáig párhuzamosan hegedültél és rajzot is tanultál. Minden kisgyerek, ha gyerekkorában letették, akkor viselkedett jól, amikor ceruza volt a kezében. Én például kint a Körös-parton fogtam egy tégladarabot és rajzoltam. Leginkább vonatot. A mai napig is, ha végigmegyek azon a járdán, most már negyven valahány év elteltével, még mindig előttem vannak azok a kisvonatok: vég nélküli kocsisor, egy mozdony; a fahídtól egészen a kőhídig tartott a szerelvény. Olyankor éreztem jól magam, és akkor úgynevezett jó kisfiú voltam. Ezt észrevették a szüleim, és elvittek József Dezső bácsihoz. (Ami természetesen már egy kicsit később volt.) Dezső bácsi - aki a nagypapának jó barátja volt - elvállalta az én tanításomat. Először privát módon, majd az általa vezetett képzőművész körben, ahonnan köztudott, hogy Kohán György, Koszta Rozália indult és jó néhányan mások is. Nekem tulajdonképpen Dezső bácsi volt az első mes23