Látták Trója kapuit. Bronzkori leletek a Közép-Tisza vidékéről (Gyulai katalógusok 3. Gyula, 1997)

Kulcsár Gabriella: Adatok a Dél-Alföld kora bronzkori történetéhez (Hódmezővásárhely–Barci-rét kora bronzkori települése I.)

Hódmezővásárhely környéke a magyar régészeti kutatásban már a kezdetektől fontos szerepet töltött be. Az Alföld legjelentősebb feltárásai folytak itt a múlt század vége és e század eleje óta, melyek alapvetően meghatározták az őskori és későbbi kultúrák megítélését a Kárpát-medencében (BANNER 1934, 1937, 1938). Ezúttal a város északnyugati határának kora bronzkori történetét próbáljuk felvázolni. Kiindulási pontként a Hódmezővásárhely-Barci-réten 1964-ben és 1971-ben feltárt, a kora bronzkori Makó- és Nagyrév-kultúra településének három gödörből álló részlete szolgál. Földrajzi tényezők Az Alsó-Tiszatáj geológiai és természetföldrajzi meghatározottságáról számos kitűnő munka született (IHRIG 1973). A Tisza ezen a szakaszon már völgyben folyik, mely azonban nagyon széles, a Kiskunság peremétől egészen a Szentes-Hódmezővásárhely vonalig teijed. E sávon belül a felszínt fiatal folyóvízi üledék borítja, jóformán minden szintkülönbség nélkül. Egyedül az egykori folyómedrek maradványai tagolják a tájat. A környezet folyamatosan változó képe természetesen erősen meghatározta az itt megtelepülő népek életét. A terület pontos természeti rekonstrukciójára biztos adatunk nincsen, csupán a középkori és múlt századi vízrajzi térképek elevenítik fel a vizenyős rétekkel, lápokkal, folyómedrek mentén kiemelkedő szárazulatokkal tarkított tájat. A lelőhely és kutatásának ismertetése A Hódmezővásárhelyről nyugat felé, a Tiszához kivezető régi dűlőutak, az északi Körtvélyesi és a déli Bodzási út (vagy régi Szegedi út) által közrezárt négyszöge mentén fekszik, a Bodzáspart, Solt-Palé, Szakáihát, Térehát, Hunyadi-halom és Barcirét, megannyi, az egykori vízjárásokat kísérő, ártérből kiemelkedő szárazulat és magaspart: fontos őskori lelőhelyek sora. A Barci-rét ezek közül a legnyugatibb ponton, a Tisza árterében, a Körtvélyesi-Holt-ág és az egykori Tére-ér által bezárt, szigetszerűen kiemelkedő háromszöget jelenti. Régészeti kutatása összekapcsolódott a hozzá közel eső Hunyadi-halom feltárásaival. A lankás, nagyterjedelmű Hunyadi-halmot a Tisza szabályozása előtt nem öntötte el az ár, szigetszerűen emelkedett ki környezetéből. E század árvízmentesítő, töltés- és gátépítő munkálatai közben folyamatosan hordták el a halmot, melynek mára csak csekély hányada maradt meg bolygataüan állapotában. Bizonyára régóta kerültek elő innen leletek, azonban szakértő régész szem csupán 1934 és 1935 nyarán kutatott itt először. Török Gyula a szegedi Egyetemi Archaeológiai Intézet gyakornokaként 1934ben végzett leletmentést, melynek során a később jellegzetes fültípusa alapján rézkorinak meghatározott hunyadi-halmi csoport telepjelenségeit figyelte meg (TÖRÖK 1935). 1935-ben Banner János újkőkori és szarmata gödröket, valamint egy Árpád-kori temető 45 sírját tárta fel (BANNER 1935. 50-39). A hódmezővásárhelyi múzeum 1937ben végzett ásatásairól beszámolva említi Banner először a Barci-rétet, azon belül is a Hunyadi-halomtól néhány száz méterre fekvő Balogh-tanyát, s az ott talált rézkori lele15