Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)

Hatházi Gábor: Besenyők és kunok a Mezőföldön

nem tartozott a kunok eredetibb szállásterületei közé: az ismeretlen nevű nemzetséghez tartozó, foglaló nemzedék a Duna-Tisza közéről, a mai Szabadszállás, Fülöpszállás és Kunszentmiklós környékéről származott ide. Mivel az 1279. évi kun törvényben felsorolt szállásterületek közt a dunántúli nem szerepelt, s ittlakásukat egy 1399-es adat említi először, az a nézet vált uralkodóvá, hogy a beköltözés a XIV. század közepénél korábban nem következhetett be. Ezt azonban nem támasztják alá feltétlenül a források sem. A mezőföldi kun szállások egész sora viselt ugyanis olyan, még steppei szokásokat követő pogány nevet (pl. Bajdamer-, Bezter-, Csabák-, Kajtorszállás), melyek a keresztény magyar nevek tömeges átvétele előtti, vagyis a XIII. század vége - XIV. század első harmada közti időkben voltak használatosak. Közülük is kitűnik a legrégibbnek tekinthető Nyögérszállás. Neve a besenyők kapcsán már említett, elit-testőrségre vezethető vissza, melyet hazánkban IV. László honosított meg, tatár és előkelő kun elemekből toborozva (neugerii). Hasonló eredményre jutunk a család- és birtoktörténet tanulmányozásakor is. Az első ismert Hantos-széki kapitány, Gál (1417) először 1406-ban tűnik fel a forrásokban. Ekkor még kiskorú, ezért helyette apja, Pál fia Péter fia Imre csobakszállási kapitány köt egyezséget rokonaival - hajdan itt élt és birtokolt, közös nagyatyjukra és dédatyjukra („ab uno avo et prothavo") hivatkozva - a közösen uralt Csobakszállás, Nyögérszállás és Ivánkateleke ügyében. Visszakövetkeztetve - generációnként 30 évet számolva - úgy tűnik, hogy a közös dédapa a XIII-XIV. század fordulóján élhetett, a foglaló nemzedék egyik vezetőjeként. A történeti források nyomán felvetődött kérdés tisztázásához fontos adatokkal járultak hozzá Perkáta kun szállás régészeti emlékei is, melyek kiállításunkon a mezőföldi kunság hagyatékát reprezentálják. Az itteni kunok ma ismert legkorábbi települése valószínűleg a tatárok által elpusztított Árpád-kori falu romjain létesült. A kun sírokban talált egyes gyűrűfélék és a halotti pénzek (obulus) egyikének típusos előfordulásai más, alföldi kun és jász temetőkben, továbbá a templom és temető újbóli használatba vételének nyomai (a temető korábbi árkának és egész területének feltöltése a leégett, bizonyára félig romos templom pusztulási törmelékével, valamint a már kunok által ásott - sok korábbi magyar sírt bolygató - új körárok és az újjáépítéshez szükséges homokot adó gödrök sora) szintén a XIII. század végére valószínűsítik a kunok megjelenését. Mindez talán összefüggésbe hozható az 1280-82. évi kun felkelés leverésével: ekkorra tehetők az utolsó nagy területi változások, népesség átcsoportosulások a középkori kunság történetében. Elképzelhető, hogy a levert lázadók egy csoportját ekkor telepítik át a Mezőföldre. Talán katonai szerepük s itteni feltűnésük is közrejátszott a szomszédos Sárvíz-völgyi besenyő ispánság megszűnésében (1352). Összhangban állnának vele azok az okleveles adatok is, melyek a környék elnéptelenedett, vagy végsőkig megritkult lakosságú királyi birtokainak felszámolását és eladományozását Kun László idejére teszik: kun telepítés céljára csupán végső esetben használtak uratlanná vált magánbirtokot. Tán az sem véletlen, hogy a Duna-Tisza köze a mi kunjainktól elhagyott részén tűnik fel később Tatárszállás (ma Kunszentmiklós), mely nevéből ítélve az ún. második tatárjárás (1285) rabságba esett támadóinak - kutatóink jórésze által feltételezett 50