Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)

Pálóczi Horváth András: Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon

delemségek harcban állottak, tehát a Don-, a Donyec- és a Dnyeper-vidékén élő törzseket (pl. Burcsevicsi, Ulasevicsi, Tokszobicsi, Etebicsi, Tertrobicsi). Ez a térség volt a kun szállásterület központi része, itt álltak a kánok szálláshelyei. A forrásokból a folyók szerinti felosztásra is következtethetünk, vagyis a kunok esetében is számolhatunk a nagy folyók által meghatározott településrenddel. A törzsek több nagy, területi csoportosulására, laza szövetségére is találunk adatokat. Ezek előzték meg a törzsszövetség integrációját a XII. század végén, amikor Köncsek kán a keleti törzsek élén egyesítette a törzsszövetséget. Köncsek szakított a szeniorátus utódlási rendjével, halála után fiára szállt a kani méltóság, az orosz fejedelmekkel házassági kapcsolatok révén igyekezett szövetséget kiépíteni. A kun törzsek birtokába került steppei szállás te rule ten a korábbi nomád lakosság kisebb-nagyobb töredékei is továbbéltek: besenyők, úzok, berendiek. A Dnyepertől keletre gyér szláv lakossággal számolhatunk, az oroszok terjeszkedésének a kunok útját állták. A Dnyepertől nyugatra a folyóvölgyekben viszont a XI-XII. században folytatódott a szláv betelepülés. A vezéri szállások mellett létesült nomád városok etnikailag tarka települések voltak. Orosz, görög, bolgár, magyar, alán és más hadifoglyok közül kerültek ki a kézművesek. Rendszeresen megjelentek az idegen kereskedők: perzsák, hvárezmiek, volgai bolgárok. A Dnyesztertől nyugatra eső területre a kunok a XI. század végéig még nem telepedtek be, csak katonailag tartották ellenőrzésük alatt. Itt egyébként is sűrűbb letelepült népességgel számolhatunk: keleti szlávokkal, bolgárokkal, majd a XII. század végétől vlachokkal. Az 1187-ben megalakult második bolgár állam és a Dunától északra élő kunok arisztokráciája között szövetség jött létre, az Aszenidák is részben kun származásúak voltak. A moldvai kun lakosság a XIII. században, a mongolok megjelenése után növekedett meg jelentékenyen. Az Európába betörő mongolok 1223-ban a Kalka folyónál, az Azovi-tenger mellékén súlyos vereséget mértek az egyesült orosz és kun seregre. A mongolok következő nyugati hadjáratuk során, több orosz város elfoglalása és felégetése után 1238ban fordultak a kunok ellen. Köten kán, a kunok fejedelme ezúttal meg sem kísérelte az ellenállást, hanem népével együtt menedéket kért a magyar királytól. A kunok Magyarországon IV. Béla király és Köten kán (neve a magyar nyelvben Kötöny formában maradt fenn) először követek útján állapodott meg arról, hogy a kunok Magyarországon is megőrizhetik vagyonukat, ingó javaikat és egyéni szabadságukat, ezzel szemben elismerik a magyar király fennhatóságát, és áttérnek a kereszténységre. 1239 Húsvétján a kunok a Radnai-hágón át beköltöztek Magyarországra. A fejedelmet megillető ünnepélyes fogadtatást Rogerius nagyváradi kanonok, a magyarországi tatárjárás szemtanúja és krónikása a következőképpen beszéli el: „A király pedig csodálatos pompával országának egészen a határáig elébe ment, és rendkívüli kitüntetésben és annyi megtiszteltetésben részesítette őt és embereit, hogy az ország lakosai emlékezetet meghaladó idő óta ilyet sem 22