Áldás, békesség. Emlékek Gyula és környéke reformátusságának élatéből (Gyulai katalógusok 1. Gyula, 1995)

Nagy László: A Békési Egyházmegye múltja és jelene

Nagy László A BÉKÉSI EGYHÁZMEGYE MÚLTJA ÉS JELENE A reformáció 1517-es megindulása után rendkívüli gyorsasággal terjedt Európában, és érkezett el Magyarországra, s igen hamar eljutott az Alföld deli részére is. Több alközpontja alakult ki ezen a vidéken, így Gyula és Békés. A reformáció nagynevű pártfogói Brandenburgi György német választó­fejedelem - aki birtokokkal rendelkezett e tájon - és Petrovics Péter Dél­Magyarország kormányzója és katonai parancsnoka voltak. Ez utóbbi védelme alatt tartották 1549-ben és 1550-ben a hajdani Torony városában azokat a zsinatokat, melyeken szuperintendenciát (egyházkerületet) szerveztek az ittlevő egyházközségekből. Támogatták a reformációt a Nadányicsalád tagjai is, aki Békés megye nagyobb részét bírták. Jelentős volt a végvárak katonáinak új hitre térése, akik a mezővárosok polgárságával együtt elősegítették a falvak gyors reformálását. A kezdeti idők ismert reformátorai: Ozorai Imre, Gálszécsi István és Szegedi Kis István voltak. Az első évtizedekben a reformáció lutheri iránya terjedt el, majd a század második felének elején kezdett tért nyerni a svájci, a helvét vagy kálvini reformáció. Az 1552-ben Körösladányban tartott zsinat határozatai már ez irány felé mutattak. Az 1557-ben közös zsinaton létrehívott helvét irányzatú Tiszántúli Egyházkerület 14 egyházmegyéjének egyike a Békési volt. Annak ellenére, hogy túlsúlyba került a kálvini reformáció, előfordult olyan eset, hogy Sztárai Mihály, aki tudottan mindvégig hű maradt a lutheri irányzathoz, még 1563-64-ben Gyulán prédikátoroskodott. No nem sokáig, mert Méliusz Juhász Péter debreceni püspök távozásra késztette. Méliusznak köszönhető nagy részben az is, hogy az e vidéket meghódítani akaró unitáriusok nem tudtak gyökeret verni, gyülekezeteik hamar megszűntek, és prédikátoraik elmentek. Gyula várának török kézre kerülésével (1566) megkezdődött e táj pusztulása, elnéptelenedése. Megszűnt a neves gyulai és békési iskola is. Az előbbiben tanult, majd tanított Szegedi Kis István, a legtudósabb magyar református prédikátor, az utóbbit pedig б alapította. 1596 tavaszán egy török rablótámadás következtében falvak sora tűnt el. A mocsarak, nádasok mentettek meg keveseket a haláltól, vagy a rabszíjtól. Az egyházmegye gyülekezeteinek száma ekkor 10-re apadt, 1598-1635-ig össze is vonták a Nagykunsági Egyházmegyével, és ez időben ezt A (földinek nevezték. Ezelőtt és ezután is a 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom