Áldás, békesség. Emlékek Gyula és környéke reformátusságának élatéből (Gyulai katalógusok 1. Gyula, 1995)

Kósa László: A gyulai reformátusok története

ismerjük az első gyulai gyulai református tanítót. 1790-től külön leánytanítója is volt a gyulai reformátusoknak, 1814-ben a harmadik tanítói állást is megszervezték. A népesség gyarapodásához igazodva 1831-ben, 1854-ben, 1888-ban, 1904-ben építettek újabb tantermeket és tanítói lakásokat. Többször fölmerült egy központi iskola létesítése, de anyagi erő hiányában elmaradt, így a reformátusok által leginkább lakott városrészekben szétszórtan helyezkedtek el az iskolaépületek. Az ingatlanok jövedelme a múlt század második felében már egyre kevésbé fedezte a lelkész és a gyarapodó számú tanítók fizetését, ezért a század végén először nyugdíjjárulék-kiegészítésre, majd adóvisszatérítés formájában kért a gyulai egyház állami hozzájárulást. Nem sokkal az első világháború előtt pedig két állami fizetésű vallásoktató lelkészt alkalmaztak a saját javadalmazású segédlelkész mellett. Ások változás és történés ellenére az 1860-1920 közé eső évtizedek a gyulai egyház életében kiegyensúlyozottnak mondhatók, mely nagy mértékben köszönhető annak, hogy ez idő alatt csupán két lelkésze volt, Papp Mihály (1861-1887) és Dombi Lajos (1887-1920). Mindketten a korabeli liberális lelkésztípust testesítették meg: írogató, közéleti tekintélyre szert tévő, gazdálkodó emberek voltak, a polgári társadalom változó lelki szükségleteiről kevéssé vettek tudomást. így például jórészt adminisztratív kérdést láttak a vallási vegyes házasságok növekvő számában és a reverzálisokban, a nazarénusok, majd az 1890-es évektől a baptisták létszámának gyarapodásában, végül az 1894/95. évi vallásügyi törvényeket követően a református egyházból való kilépés jelenségében. Mindemellett a gyülekezeti hitéletben elevenen éltek a hagyományos kegyességi formák is, igényelték a külön bibliamagyarázatokat, a hittanórákat sőt a gyermek istentiszteletet is. Az I. világháború vége a gyulai református egyház történetében több szempontból is választóvonalnak bizonyult. A meglévő alapítványi tőke túlnyomó részét hadikölcsönbe fektették, s az a pénzelértéktelenedés miatt tönkrement. Igaz, előbb ugyanezen okból saját tartozásaikat kifizették. Az 1920-as évek II. felében az alapítványokat megkísérelték újra "feltölteni", de sohasem sikerült megközelíteni előző korszakbeli: jelentőségüket. Átrendeződtek a gyülekezeti élet súlypontjai. Az új lelkész, a hallatlanul energikus, kitűnő szervező Pallmann (Bánáthy) Péterien (1921-1929). Új istentiszteleti alkalmakat vezetett be, házi istentiszteleteket tartott, gyülekezeti újságot szerkesztett és adott ki, belmisszió bizottságot, valamint énekkart hívott létre, és megszervezte az egyháztársadalmi egyesületeket (Lórántffy Zsuzsanna Nőegylet, Bethlen Gábor Egyesület, Református Cserkészcsapat, Keresztyén IfjúságiEgyesület). Az utóbbiak tagsága azonban majdnem kizárólag polgári rétegekből toborzódott, és rövid idő alatt a gyülekezet mozgékonyabb részévé váltak a tradicionális gazdaréteggel szemben, melynek továbbra is a presbitérium volt az erőssége. 1928-ban megtörtént a templom minden 33