Áldás, békesség. Emlékek Gyula és környéke reformátusságának élatéből (Gyulai katalógusok 1. Gyula, 1995)

Kósa László: A gyulai reformátusok története

korábbinál alaposabb renoválása és építészeti korszerűsítése, ugyanekkor avatták föl a szentpálfalvi iskolát is. Pallmann utóda a nem kevésbé tehetséges és munkabíró HarsányiPál lett (1930-1947), aki azonban közéleti tisztségei és esperesi feladatai miatt gyakran volt távol gyülekezetétől. A megélénkült hitélet kibontakozását tovább ösztönözte. Segélyekből és áldozatkészségből megépült az újtemető ravatalozója /1938/, az egyesületeknek otthont adó református kultúrház (1939) és létrehozták szegénysorsú gyerekek napközijeként a máriafalvi Laura-Otthont. Az 1930-as évek II. felének gazdasági konjunktúrája átsegítette az egyházi költségvetést nagyobb problémáin. A háború nagyobb harci cselekmények nélkül vonult át a városon, a változások azonban mély válságot idéztek elő a gyulai reformátusok lelki életében. Régi elfogultságok és jogos neheztelések törtek elő, amikor a menekülésből visszatért Harsányi Pált nem akarták visszafogadni, aki végül nyugdíjba ment. Az 1945. évi földreform az amúgy sem nagy egyházi földbirtoknak mintegy felét elvette, így az időközben nyolc osztályossá lett iskola tanítói fizetésének csupán 10%-át tudta fedezni az egyház. Majd hamarosan bekövetkezett az államosítás, a maradék földeket pedig 1950-ben föl kellett ajánlani az államnak megvételre. A központi diktatórikus intézkedések megtiltották az egyháztársadalmi egyesületek működésének háború utáni újraindulását. Abban, hogy a történtekbe a gyulai református egyház nem roppant bele, sőt korábban nem tapasztalt élénkségű hitélet bontakozott ki, nagy része volt az országos viszonylatban föllendülő református lelki megújulásnak, a háború okozta megrendültségnek és a korábbi eleven egyházi mozgalmaknak. Egymást követték az evangélizációk, csendes napok, vallásos konferenciák, nőtt a templombajárók száma, az adományozási kedv. (Az örökölt költségvetési hiányokat és az ismét tönkrement alapítványok helyzetét az inflációval járó végleges megszűnés „oldotta meg".) 1948 tavaszán az időközben a hétezer főt is meghaladó gyulai reformátusság évtizedes tervet váltott valóra azzal, hogy két lelkészt választott, Nagy Sándort (1948-195$) ésKósaFerenceKl94S-197T). A felvirágzó egyházi életet az 1950-es évek elején részint a kommunista állami hatóság, részint az általuk irányított felső egyházi vezetés törte le. Előbb a konferenciákat és az evangélizációkat tiltották be, majd az iskolai hittanórákra beiratkozás arányát csökkentették le, úgy, hogy az néhány év alatt meg is szűnt. Végül fenyegetésekkel a népszerű házi istentiszteleteket is elsorvasztották. Az egyházat visszaszorították a társadalomból a templomfalak közé, képletesen és valójában is oda, ahol 1850 előtt vagy a XVIII. század vége előtt volt. A visszaszorítás ellenére a csonka gyülekezeti élet lendülete és hőfoka még legalább egy évtizedig kevéssé lankadt. 1955-ben a régen esedékes templomrenoválásra a hasonló nagyságú rendes egyházfenntartás mellett 34