Áldás, békesség. Emlékek Gyula és környéke reformátusságának élatéből (Gyulai katalógusok 1. Gyula, 1995)
Kósa László: A gyulai reformátusok története
évente ismétlődő presbiter- és kurátorválasztások pedig a korteskedés „gyakorló iskolái"-vá váltak. Míg az előző korszakban az erkölcsbíráskodás, most a gazdálkodás került a presbitérium működésének homlokterébe. A bizonyos társadalmi tekintéllyel járó presbiterség évtizedeken át a birtokos gazdarétegből került ki, mely előbb az erősödő polgári rétegek (iparosok, kereskedők, értelmiség), a századelőn pedig a szegényparasztok és a napszámosok ellenszenvét váltotta ki. A feszültség vagy a lelkészválasztások vagy a nagyobb egyházi kiadások (főleg építkezési költségek) jelentkezése és az egyházi adózás kapcsán mutatkoztak meg. Az 1848 előtti párbérfizetési egyenlőséget és terményrész-adást fokozatosan fölváltotta a birtok nagyság utáni és a tisztán pénzben való adózás. A társadalmi különbségek növekedése és a világiasodás következtében azonban a reformátusok kisebb-nagyobb része nem fizette rendszeresen az egyházi adót, habár időnként a presbitérium a városi hatóság segítségét is igénybe vette a behajtáshoz. Mivel az egyházi ügyvitel minden évre költségvetést készített, amiben számított az adóbevételre, a hátralékok évről évre növekedtek. Ezen leginkább úgy csökkentettek, hogy a legszegényebbek, idősek, betegek, más rászorulók tartozásait esetenként törölték. Az intézkedés akár jótékonyságnak is fölfogható, ámbár a gyülekezet legszegényebb, rászoruló tagjait külön is segélyezték. Az önkéntes adományokat 1862-től Aranykönyvben rögzítették. Céljuk az egyházközség sürgős szükségleteitől, a kisiskolások segélyezésétől, távoli egyházak és a debreceni kollégium támogatásáig nyúlott, igen széles skálát töltött meg. Az adományok között néhányszor előfordult kisebb-nagyobb földbirtok és lakóház öröklés útján történő ajándékozása is. A korábbi birtokokból és ezekből alakult ki az egyház ingatlanvagyona, mely legnagyobb kiterjedése idejére, az 1920-as években beltelkeket és külterületeket együttvéve, 230 kh-ra nőtt. A költségvetési hiányok, a váratlan vagy előre látható nagyobb kiadások ellensúlyozására, ill. fedezésére épült ki fokozatosan az alapítványok rendszere. Az első jótékony alapítványt 1845-ben a Tormássy-család írástudatlan idős cselédje tette iskolai célra. 1899-ben már 17,1914-ben 27 alapítványt kezelt az egyházközség, ill. a presbitérium. Alapítványi törvény, központi szabályozás és ellenőrzés hiánya miatt azonban az történt, hogy a költségvetési szükségletek pótlására az 1870-es évektől maga az egyház egyre sűrűbben „kölcsönzött" az alapítványi tőkékből. Presbiteri ellenintézkedések dacára a tartozás csak átmenetileg csökkent. A korszerűtlenné vált malmot 1872-ben eladták. Már előbb 1865-ben létrehozták az egyházi takarékmagtárat, mely vetőmagkölcsönzéssel foglalkozván, eleinte jól betöltötte feladatát, de végül a tartozások miatt 1909-ben megszűnt. Ugyancsak önszerveződéssel keletkezett 1865-ben a kölcsönösen segélyező temetkezési egylet, ennek azonban sosem volt annyi tagja, hogy gazdaságosan működjön. Meg-megújuló feladatot jelentett az iskolafenntartás. Név szerint 1769-ből 32
