Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)
III. Az újratelepítéstől az 1848–49-es szabadságharcig
A csabai Kolbász története A csabai kolbász históriájának kezdete az 1845 és az 1866 közötti évekre tehető. Ekkor jelent meg Haan Lajos Békés-Csaba mezővárosa hajdani s mostani állapotjárói című monográfiájának első két kiadása. Haan ebben a könyvében részletekbe menően foglalkozik a békéscsabai nép életével, munkájával, erkölcsével, viseletével, termékeivel, azonban a csabai kolbászt meg sem említi. Pedig egészen bizonyos, hogy ha ebben az időben a csabai kolbász már létezett volna mai formájában, elterjedtségében és hírnevében, a lokálpatrióta szerző nem hallgatott volna róla. Ekkoriban a kolbász, mint élelmiszer, valószínűleg már létezett, azonban nem volt mindenki számára hozzáférhető. Csupán nagygazdák, akik sertést tartottak, készíthettek kolbászt, szigorúan saját felhasználásra, de azt is csak kis mennyiségben. Ezt látszik bizonyítani Munkácsy visszaemlékezése csabai asztalos kisinas korából az 1850-es években, mikor arról ír, hogy mestere, Lang György több disznót tartott, mert igen szerette a sonkát és a kolbászt. A csabai kolbász paprikával való ízesítése valószínűsíthetően a napóleoni háborúkig nyúlik vissza, mikor is a britek blokád alá vonták Európát, hogy megakadályozzák a kontinensen kívüli élelmiszerek és fűszerek behozatalát, így a borsét is. Ennek a borshiánynak következtében, mivel vidékünkön a paprika megtermett, a kolbászba való borsot teljes mértékben paprikával pótolták. Csupán zárójelben jegyzem meg, hogy ebben az időben a nádcukor behozatala szintén lehetetlen volt, így elkezdték a cukorrépát felhasználni az európai cukorgyártásban. Az 1930-ban megjelent Békéscsaba történelmi és kulturális monográfia című kiadványban már találunk egy rövid bekezdést, amely a csabai kolbászról, illetve annak ké210
