Gyarmaty Gabriella: Munkácsy capriccio. A festő, a kortársak és a világ legnagyobb Munkácsy gyűjteménye - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 4./41. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2016)
1878 Az év magyar tematikájú műve: az Újoncozás
1878, az Újoncozás születésének éve változásokat hoz Munkácsy életében. Azzal, hogy Charles Sedelmeyert választja műkereskedőjének, aki a Miltont Európa számos művészeti központjában bemutatja, jóval szélesebb körben válik ismertté. Emellett ebben az esztendőben merül fel az első Krisztus-kép ötlete is. Újoncozás (1878; Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria) Az egyik feltételezés szerint Munkácsy kevés, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc témáját feldolgozó műveinek egyike az Újoncozás című késői életkép. A másik vélemény szerint azonban a kép később játszódó jelenetet mutat, akkoriban a bevonulok általános szokásként feltűzték a nemzetiszín kokárdát. Ismeretes, hogy Munkácsy vágyott a hazai elismerésre is, amivel esetleg ösz- szefüggésbe hozható, hogy többször választott magyar témát. (Ebben az időben még nem keltett feltűnést, ha valakit erős szálak kötnek saját nemzete történelméhez.) E kép ötlete egyik Magyarországon tett látogatásakor fogalmazódott meg benne. Ha az elsőként vázolt álláspontra helyezkedünk, láthatjuk, az Újoncozás, de a Tépéscsinálók és a korai, 1868-ban készülő, Az isaszegi csatatér című kép is együttérzéssel, odaadóan, de szenti- mentalizmus nélkül tárgyalja az elbukott forradalom és a levert szabadságharc témakörét. Az Újoncozás ezen olvasat szerint azt igyekszik erősíteni, hogy a nép hitt a forradalom eszméjében, és együtt érzett a katonákkal; aki tudott, segítséget nyújtott (Tépéscsinálók), akinek ez nem volt elegendő, az be is állt a harcolók közé (Újoncozás). Az Újoncozás szereplői bíznak a győzelemben. Első sikerük, hogy bevétettek a hadsereg soraiba. Ok lehetnek a jövő hősei. A háttérben egy félreeső, sötét ablakzugba húzódott férfi irigységgel vegyes szomorúsággal figyeli a többieket, láthatjuk, ő nem mehet. Olyan képességek megnyilvánulását olvashatjuk le erről a tábláról, melyeket Munkácsy már a Siralomház megfestésekor is birtokol. Egyrészt képes arra, hogy a kompozíció figuráit a megmutatni kívánt jelenet, az elmesélésre szánt történet szereplőivé tegye, másrészt a mimika és a gesztusok segítségével sajátos reakcióval ruházza fel figuráit, amelyekkel tulajdonképpen beszélteti őket. A Munkácsy művészetében 1876-ban végbement változás után is olykor-olykor visszakanyarodik realista korszakának témáihoz, alakjaihoz, de ezek a művek egyre ritkábban jelentkeznek. E műcsoporthoz kapcsolódva utolsóként a Sztrájkot festi meg. A Munkácsy népi életképeinek nemzeti jellegével kapcsolatos, száz évesnél is régebbi keletű vita eredménye még ma sem egyértelmű. Lyka Károly a következőképpen fogalmaz 1891-ben: „...e képek a színpadról, és nem a mi népünk életéből vannak véve, hogy azok egy iskola, és nem egy forrón érző szív művei; hogy azokban van ugyan elég magyar kosztüm, de nem lengi át semmi igaz magyar szellem”.1 A Munkácsy Mihály Múzeum Munkácsy-relikviagyűj- teményében lévő magyaros és népies, de többségében nem magyar és nem népi viseleti darabokból álló gyűjteményi egység Lyka álláspontját látszik igazolni, jellegéből fakadóan származási hely szerint beazonosíthatatlan mente, több mellény, bő ujjú ing és gatya, dohányzacskó és egyéb tárgyak tartoznak ebbe a csoportba, amelyek kellékként szolgálnak a népi életképek festésekor.2 Ennek ellenkezőjére utal viszont a Herman Ottó Múzeum gyűjteményébe tartozó, a miskolci Schabinsky László által a Honfoglalás (Árpád) című képhez készített fotóanyag (üvegnegatívok)3, amely az autentikus forrásokkal való előkészítésének szándékát látszik festőnk esetében (legalábbis e képpel kapcsolatban) bizonyítani. Csupán zárójelben jegyzem meg, hogy a szalonképek ugyanilyen „művi” kompozíciók, amelyekhez saját műtermében halmozott fel óriási bútor- és dísztárgygyűjteményt. Viszont belátható, hogy a festészetnek fő törekvéséi és funkcióját tekintve nincs szüksége egy hírműsor hitelességére. Visszakanyarodva a fentiekben vázolt problematikához, Révész Emese szerint: ....Munkácsy »nemzeti jellegének« vitatása az ezredfordulón hiábavaló erőfeszítés, zsákutca. Termékenyebb kérdésfelvetésnek tűnik az, hogy művészetének mely vonásai tették őt alkalmassá a nemzeti hérosz szerepére. Kétségtelen, hogy korai népéletképei sikerrel ragadták meg a »nép« azon vonásait, amelyek zökkenőmentesen voltak beilleszthetők abba a középosztály által megkonstruált képbe, amelynek egyik hivatása éppen a nemzeti karaktervonások felmutatása volt. (...) A nemzetkarakterológia nyomvonalán haladva tegyük hozzá, hogy Munkácsy robbanékony habitusa, külsőségeiben is a »magyar ember« toposzához igazított megjelenése vagy párizsi festőtechnikájára oly jellemző vehemens ecsetkezelése, fényárnyék kontrasztokban oly gazdag koloritja minden ízében jól illeszkedett a század derekára már kidolgozott nemzeti karakter jellemvonásaihoz.”4 1 Lyka Károly: Munkácsy. In: Markója Csilla (szerk.): Munkácsy- olvusókönyv. Enigma, X1I/43-44. (2005) 201. p. Eredetileg: Élet, 1/4. (1891) 2 A tárgyak listáját Sz. Kürti Katalin a gyűjtemény feldolgozása során Népművészeti tárgyak címszó alatt közli: Kürti Katalin, Sz.: Munkácsy-ereklyék és -dokumentumok a békéscsabai múzeumban. 2. javított, átdolgozott kiadás. Békés Megyei Múzeumok Közleményei 29. Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2006. 33. p. 3 Tarcali Béla: A miskolci fotográfia története. Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXV-XXV1. Miskolc, Herman Ottó Múzeum, 1988. 842. p. 4 Révész Emese: Munkácsy az ezredfordulón. Munkácsy a nagyvilágban és a Munkácsy-olvasókönyv. In: http://www.revart.eoldal. hu/cikkek/művészek-1800-1900/munkacsy-mihaly. Eredetileg: Ars Hungarica, 2005/2. 507-526. p. ♦ Mente Munkácsy Mihály gyűjteményéből (évszám nélkül; Munkácsy Mihály Múzeum) ♦ 95 MUNKÁCSY MIHÁLY MÚZEUM, BÉKÉSCSABA
