Gyarmaty Gabriella: Munkácsy capriccio. A festő, a kortársak és a világ legnagyobb Munkácsy gyűjteménye - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 4./41. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2016)
1862 Első lépések a festőművészi pályán: munka Szamossy Elek mellett
♦ Edouard Manet: Hölgy legyezővel (1862; Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria) ♦ ♦ Édouard Manet: Lola de Valence (1863; Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria) ♦ sorozat részeként - készítette a rézkarcot. Lola de Valence sugárzó megjelenése Baudelaire-t a Romlás virágainak egyik négysorosa megírására ihlette: Charles Baudelaire: Lola de Valence (Felirat Edouard Manet festményére) A később az impresszionistákra is jelentékeny hatást gyakorló Édouard Manet (Párizs, Franciaország, 1832. január 23 - Párizs, Franciaország, 1883. április 30.) 1862-ben festette a Hölgy legyezővel című művét. A kép modellje a Haitin született mulatt színész- és táncosnő, az egzotikus szépségű Jeanne Duval, akit a festő halála évében örökített meg. A „fekete Vénusznak” nevezett hölgy hosszú évekig Charles Baudelaire múzsája volt, őt fiatalkori utazására, az édesapja által kikényszerített, de megszakított indiai útra, és a déli tengerek varázslatos világára emlékeztetve. Jeanne Duvalt a festő a kor divatját követő, szétterítve különösen hatalmasnak látszó krinolinban ábrázolja, egy sötét kárpittal behúzott kanapén. Az ekkor már betegségtől szenvedő asszony ruhája nagyvonalúan festett, és uralja a kompozíciót. A háttérben lévő finom mintázatú függöny, amelynek áttetszőségét Manet szépen érzékeltette, mintha óvón körülölelné a figurát. Édouard Manet abban az időben örökíti meg hagyományos öltözékben Lola de Valence-t, amikor festészete a spanyol művészetből merít inspirációt. A Hippodrome de Paris-ban szereplő spanyol balett legnépszerűbb táncosnőjét ábrázoló, 1862-ben született festményről a következő évben - egy nyolc elemből álló Annyi szépség között, mely szemetekbe tűz, Értem, barátaim, hogy haboztok elégszer; Ám Lola de Valence szépségében egy ékszer Váratlan bája gyűl: éjláng és rózsatűz. (Tóth Árpád fordítása) 1 Vasárnapi Újság 9/40. 1862. október 5. 477. p. A XIX. század utolsó harmadának női divatját - a krinolint követően - a turnür, azaz a fardagály határozta meg, amelyet a kor hölgyei Charles Frederick Worth angol származású, Franciaországban élő divat- tervezőnek, a Haute couture atyjának köszönhettek. A cul de Paris, a „párizsi far”, azaz a ruha alatt rögzített lószőr tömés (később félgömb formájú acél szerkezet) nyújtotta lehetőségeket - a hölgyek mellett - az urak is szerették volna kihasználni. Az 1862-es év viselettörténeti érdekességéről tájékoztat bennünket a Vasárnapi Újság Mi újság? című rovatának híre: „(Férfi-krinolin.) Lipcsében nadrágot árulnak lószőrből, melyet a bugyogó alá vesznek az uracsok, hogy jól álljon. Bizonyosan kapós lesz."1 27 MUNKÁCSY MIHÁLY MÚZEUM, BÉKÉSCSABA
