Gyarmaty Gabriella: Munkácsy capriccio. A festő, a kortársak és a világ legnagyobb Munkácsy gyűjteménye - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 4./41. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2016)
1882 Újra Krisztus: Munkácsy elkezdi a második képet előkészíteni
módok közé. Az agónia hosszabb-rövidebb ideje alatt - talán ezért is alkalmazzák előszeretettel egyes társadalmakban - módja nyílhat az elítéltnek megbánást tanúsítani, akik pedig látják, elborzadva a szenvedéstől, még időben lemondanak bárminemű gaztett elkövetéséről. Más kérdés, hogy a jelenleg felidézett esetben a gaztettet nem az elítélt követi el. Munkácsy ezt a művét is modellfotók, vázlatok és tanulmányok sorával készíti elő. Közismert az a több példányban is fennmaradó, a keresztre feszített alakjához készülő fotó, amelyen látható, hogy - a forrásokban visszatérően megjelenő információ szerint - modell hiányában a mester magát kötteti a feszületet imitáló gerendavázra. Magam kétlem, hogy csupán azért vállalkozik Munkácsy a fotótanulmány elkészítésében aktív szerepre, mert nem talál a feladatot elvégezni akaró modellt. A Munkácsynétól 1904-ben vásárolt, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum állandó kiállításában szereplő Krisztus a keresztfán című vázlat - jól láthatóan - az előbbi fotótanulmány nyomán születik. A nappal támadt éj sötét háttere elé állított kereszten haldokló Krisztusalak sokkal koncentráltabban hordozza és láttatja Isten szenvedő fiának terhét, mint a végleges kompozíción, ahol a körülötte lüktető tömegjelenet, a sokféle emberi reakció miatt a figyelmünk akaratlanul is megoszlik. Ha például abból indulunk ki, hogy az ikonfestés az imádkozás egyik formája, feltételezhetjük, hogy még e(gy) profán szentkép főalakjának megfestése is nagyfokú odafigyelést, lelki odaadást kíván a művésztől. Csupán technikai részletnek tűnik, hogy Munkácsy a keresztre feszített Krisztus ábrázolásakor azt a hagyományt követi, mely szerint a vasszöget a tenyérbe és nem az alsókar csontpárja közé, a csukló fölötti részbe verik. Az előbbi egyébként elterjedt megoldás a művészetben, de a gyakorlatban nem alkalmazható, mert a test súlyát a tenyér izom- és ínrendszere nem képes megtartani.1 A mai, csöndhiányos világban Munkácsy Krisztus-képei már régen nem bűnhődés- és szenvedésvágyat ébresztenek, hanem a kevés, állandóságot sugárzó dolog egyikével való találkozás nyugalmával árasztják el az embert. Amikor ilyen méretekben terjed a világ legtermészetellenesebb gondolata, az ateizmus, valamint „a szörnyű és a megigéző nem ölti magára többé a tökéletes lény emberi küllemét, hanem a Semmi képében jelenik meg, amellyel szemben szándékaink bukásra vannak ítélve”1 2, az emberiségnek mentőövekre van szüksége. A hit erre még mindig az egyik legjobban alkalmazható dolog. 1 A Krisztus szenvedéstörténetének orvosi szempontból való alapos vizsgálata iránt érdeklődők kielégítő információmennyiséghez juthatnak az alábbi oldalon: http:// epa.oszk.hu/00900/00939/00027/text.htm. 2 Eco, Umberto: Az új középkor. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2002. 53. p. ♦ Munkácsy Mihály: Krisztus a keresztfán / Tanulmány a Golgotához (1882-1883; Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria) ♦ ♦ Munkácsy Mihály: Színvázlat a Golgotához (1883; Déri Múzeum) ♦ ♦ Munkácsy Mihály: Lovon ülő alak / Tanulmány a Golgotához (1882; Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria) ♦ MUNKÁCSY CAPRICCIO 116
