Dedinszky Gyula - Vidám Csaba: A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 1. (38.) - „Ami Csabai” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2013)
I. A régi Csaba
bizony becsalták egyszer is, másszor is, végre rákapott. De hát mit ártott az az olyan nagygazdának, ha költött is valamit, tellett rá bőven, sőt maradt is. Mégis lett ebből a biliárdozásból Drienyovszky uramnak keserűsége is. Mert hát egyszer csak előállott Gyurka fia, hogy hát így, meg amúgy, itt volna az ideje, hogy megnősüljön.- „Hát jól van fiam, az az Isten rendelése, választottál-e már valakit?” - „Uhüm! - nyögi Gyurka, a Botyánszky Jutkát!”- „No, majd szólunk a „pán starejsí-nak, menjen, kérje meg számodra. El is ment a pán starejsí, vagy ahogy csúfolni szokták: „a boncikár”, Botyánszkyékhoz. De tudjátok-e, hogy miért hívják Csabán a kikérő násznagyot „boncikár”-na\zt Hát csak azért, mert csabai szokás szerint a lakodalmi ebéden az első csirkecomb (szlovákul: boncik) a násznagynak dukál, azt a menyasszony küldi neki. Tehát a „pán boncikár ’ (a násznagy) beállít Botyánszkyékhoz, és annak rendje-módja szerint megkéri Jutkát Drienyovszky Gyuri számára. De hallgassuk csak meg, mit válaszolt neki Botyánszky uram?- „Mit? Annak az istentelen kocsmába járó gézengúznak a fiához adjuk a Jutkát? Soha! Soha! Nem adjuk!” Nem is lett az oly nagyon óhajtott házasságból semmi. A kávéház és a biliárd miatt. C/3 24 'W
