Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás. A mezőberényi szlovák evangélikus népoktatás 1723-1890 között - A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 37. (Békéscsaba, 2012)
Felekezetiség - A mezőberényi II. ker. szlovák evangélikus egyház története 1723-1890 között - A nép vallásossága, vallásnéprajzi jellemzői
Felekezetiség rata a település szlovák részének égtájaknak megfelelő irányából gyűjtötte a híveket. A gyülekezeti tagok csak ezeken az ajtókon léphettek be a templomba. A déli templomajtó a helység középső részén élők bejáratául szolgált, amely egyben a főbejárat is. Ezen jön be mai is a pap, az egyházi és más elöljáróság, a házasulandók s a keresztelők. A templomi ülésrend ennek megfelelően alakult. Mindenki a település lakóhelyének megfelelő részén foglalt helyet. A templom keleti és nyugati felében lévő padsorokban foglaltak helyet a férfiak, a déliben pedig a nők. Az ülésrend kialakításában az életkor is meghatározó szerepet játszott. Az első sorokat az egyházi élet tekintélyesebb emberei foglalták el. így a nyugati rész első padsorában ültek az egyházi méltóságok: az egyházkerületi felügyelő, a számvevőszék elnöke, az egyházi elnökség tagjai. A második, harmadik pad a presbitereké volt. Hagyományosan csak férfiak lehettek a presbitérium tagjai. A presbiterek mögött életkor és vagyoni helyzet alapján ültek az elsőként betelepült családok leszármazottjai. Az idősebb férfiak az életkoruk miatti tisztelet és egészségi állapotuk miatt ülhettek ide. A módosabb gazdák ülésrendje egyben a faluközösségi hierarchiát is tükrözte. A módosabb gazdák „ősi” családfők, az egyházi képviselők s az életkor által is predesztinált méltóság helye rendszerint egybe esett. A presbiternek minden esetben a hajlott korú, tapasztalt, bölcs gondolkodású, tehetősebb, jó gazdaembereket választották. Megválasztásuk megtiszteltetésnek számított, s ha esetleg szegényebbek is voltak, vallási-közösségi megbízásuk jobban hangsúlyozta a családjának erkölcsi értékeit és az egyházhoz viszonyuló hűségüket. A padok öröklődtek. Az egyes családok leszármazottai mindig az elődök helyét foglalták el. A templom két szélső bejáratán keresztül együtt érkeztek a családok. A férfiak és nők a templomba lépés után különváltak. A nők a déli rész bal és jobb oldalán foglaltak helyet. Általában több generáció ült a padsorokban együtt. Az anya ide ült leányával, de a menye is itt foglalhatott helyet. A nők padsorára merőlegesen, az oltárral szemben, az első sorban ültek - és ülnek ma is - a lelkészek feleségei, a tanítónők és a tanítók feleségei. Velük egy irányban a másik oldalon a városi elöljárók és az iparosok feleségei. Mögöttük, az oltárral szemben eső részen is megmutatkozott a nemek és az életkor szerinti megoszlás. Az orgona mellett a kántortanító és a tanítványai foglaltak helyet. A karzat többi részén fiatal legények ültek, akik már elvégezték a polgárit, a tanonciskolát vagy már „kiszolgált”, katonaviselt férfiak voltak, de még házasság előtt álltak. Az egyházi elöljárók a harangszó elnémulása után a pappal együtt érkeztek a templomba, és helyüket a gyülekezet, valamint a pap közös imádsága után foglalhatták el.104 A templomi ülésrend ősi szokása máig él azon családok körében, akik rendszeresen gyakorolják a vallást. Csak azok nem tartják be, akik új istenkeresők, és a hagyományokkal nincsenek tisztában. Hogy a XX. század első felében is milyen erős volt a társadalmi hierarchia megnyilatkozása a templomban, arra jó példa Bonyhai Mihály véleménye az 1930-as évekből: „Igen szép szokás a protestáns templomban még ma is, hogy az egyházi vezetők, azután az idősebb, a középkorú 104 PLESOVSZKI 1997. 417-426. 43
